Ebben az évben a nagyvállalatok mellett a kisebb cégek is egyre nagyobb számban hirdetnek meg állásokat.
1500 európai kis- és középvállalat megkérdezéséből az derült ki, nagyobb mértékben tervezik új munkatársak felvételét, mint a nagy cégek. Mindössze 5 százalékuknál szerepel az idei tervek között a meglevő alkalmazottak elbocsátása, szemben a nagy cégekre jellemző tíz százalékos aránnyal. A Reed személyzeti tanácsadó iroda által végzett kutatásból az is kiderült, a kis- és középvállalatok mintegy felénél vannak betöltetlen szakmunkás állások.
A Reed véleménye szerint miközben a munkaerő-igény nem növekszik a nagyvállalati szektorban és a közszfárában, a kkv-k terén élénkülés tapasztalható, és rekord szintű munkaerő-felvétel jellemzi a területet. 43 százalékkal több kisvállalat tervezi stábja bővítését most, mint két évvel ezelőtt.
A Manpower tavasszal végzett felmérése szerint egyre bővül az álláskínálat, ezzel szemben több területen hiány van képzett szakemberekből. A vállalat igazgatója szerint a növekvő munkaerő-igény, valamint a megfelelő jelöltek alacsony száma miatt sok cég, amely elbocsátotta dolgozóit, nem tudja betölteni a megüresedett helyeket.
A tizenegy vizsgált európai országban igen pozitívak az álláspiaci kilátások, Németország kivételével, ahol a leginkább telített a piac. A német munkáltatók az egyetlenek a Manpower ismeretei szerint, akik inkább elbocsátásokat terveznek ebben az évben, és nem bővítést.
Igen kedvező a helyzet az álláskeresők szempontjából Nagy-Britanniában, ahol a cégek ebben az évben átlagosan 16 százalékkal szeretnék bővíteni állományukat. A legnagyobb az igény a munkaerőre Svédországban, ahol 17 százalékos bővítés van előirányozva, ezt követi Nagy-Britannia és Ausztria 11 százalékkal.
(Menedzsment Fórum)
A kis cégek keresik Európában a legtöbb új embert
Ebben az évben a nagyvállalatok mellett a kisebb cégek is egyre nagyobb számban hirdetnek meg állásokat.