Fokozatosan vonulnak ki a kulturális fesztiválok szponzorálásából a nagyobb hazai és multinacionális cégek. A fesztiválok támogatása helyett saját roadshow-kat rendeznek - számol be a Világgazdaság.
Bár pontos adatok nincsenek, a becslések szerint az így kieső összeg több száz millió forintra rúghat. Néhány üdítő kivételtől eltekintve - mint a Zempléni Fesztivált régóta támogató Antenna Hungária és a Budapesti Tavaszi Fesztivál szponzoráló Siemens - az állandó kapcsolatok is felbomlóban vannak - írja a Világgazdaság. Emellett komoly különbséget okoz a szponzori pénzek tekintetében, hogy az ország mely részén kerül megrendezésre egy-egy fesztivál, a tapasztalatok szerint a kelet-magyarországi eseményekre jóval nehezebb pénzt gyűjteni.
Egy minőségi szempontrendszer bevezetésében látja a megoldást a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ). Mint azt Márta István, a szervezet elnöke a Világgazdaságnak elmondta, két éven belül megoldható lenne, hogy egy korrekt szempontrendszer szerint a szövetség minősítse tagszervezeteit. A rendszer felálltával maguk a szponzorok is tudnák, melyik fesztivált érdemes támogatni.
Kapcsolódó anyagok
100 millió feletti összeget fizetnek a Sziget főtámogatói
A szponzoráció bűvöletében
A mecénás, a támogatott és az ügynökség
A kulturális eseményeket kevés multi szponzorálja
Fokozatosan vonulnak ki a kulturális fesztiválok szponzorálásából a nagyobb hazai és multinacionális cégek. A fesztiválok támogatása helyett saját roadshow-kat rendeznek.