2p

Az eddig az üzleti kommunikációs piacon ismert vállalat áprilistól a HTCC-érdekeltségű Hungaroteltől átveszi annak nem a koncessziós területéről származó 55 ezer ügyfelét. A döntés mögött a PanTel márkanév nagyobb ismertsége áll, olvasható a Világgazdaságban.

A lépéssel a HTCC célja, hogy még szorosabb versenyt generáljon a Magyar Telekom által uralt piacon, s a jelenlegi 10 százalékról 20-ra növelje részesedését. Az elsők között akarja bevezetni a vállalat Magyarországon az internet-alapú tévészolgáltatást (IPTV), várhatóan az interenetet és hangszolgáltatást is magában foglaló többes díjcsomag keretében. A kábeltelefonszolgáltatást is bevezeti idén a PanTel a kábeltévés cégek számára.

Az Invitel eladása körüli hírekre utalva Torben V. Holm elnök-vezérigazgató elmondta, ugyan a hazai piac konszolidációját figyelemmel kísérik, újabb konkrét üzletről nincs szó. Továbbra is érdekli a céget a 2007 elejéig kormányzati talonba tett negyedik új generációs (3G) szolgáltatói engedély, másfelől nyitott lenne a virtuális szolgáltatói szerepre. Ez utóbbinál azonban a magyar szabályozás a hálózattulajdonos mobilszolgáltatók döntésére bízza, hogy átengedik-e kapacitásaikat másoknak is. A vezeték nélküli technológiák nagyobb arányú megjelenésével is számol a vállalat, erre saját rendszert építene ki, olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!