Pajzos Csaba közgazdász, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója tanítványai segítségével felmérést készített erdélyi és partiumi KKV-k körében a logisztikai folyamataikról és ezek szoftvertámogatási szintjéről. A felmérés során azt akarták megtudni, hogy a vállalatokban mennyire van jelen a logisztikai szemléletmód.
Az 56 vizsgált cégnél a felsővezetővel vagy a logisztikai vezetővel készült mélyinterjú. A vállalatok között körülbelül azonos arányban voltak a kereskedelmi, az ipari termelő és a szolgáltatási profilúak, a cégek fele folyamatosan növekvő bevételt ér el, és csak 16 százalékuk eredményei mutatnak csökkenő tendenciát.
Pajzos Csaba elmondta, hogy vizsgálták a cégek logisztikai igényeit, az erre fordított költségek arányát az összes költségből, valamint a logisztikai tevékenységek informatikai támogatottságát. Ez utóbbi eléggé siralmas képet mutat: a szolgáltató cégek csupán 18 százalékánál létezik bármilyen szoftveres támogatottság a logisztikai tevékenységhez, és az ebből a szempontból a legjobbnak számító termelő cégeknél is csupán 43 százalék ez az arány!
"A logisztika teljesen statikus értelmezése után már nem is meglepő, hogy a vállalatok nagy többsége nem érti még a folyamatok, az ellátási lánc menedzsment fontosságát, és nem érzékeli ezek hatását saját vállalatának versenyképességére" - mondta Pajzos. Ezért van szükség a továbbiakban is olyan rendezvényekre, mint a hétvégi konferencia volt. (A konferenciáról részletes beszámolót közlünk a héten.)
Bárányi Ildikó