A TUI adózás előtti konszolidált eredménye a 2003-2004-es idegenforgalmi szezonbana elérte a 913,4 millió eurót, az egy évvel korábbi 574,7 millió euró után. A társaság adózott eredménye 314,9 millió euró lett a 2002-2003-as 41,1 millió euró után. Visszaesett ugyanakkor a konszern forgalma: 19,2 milliárd eurót realizáltak, ami 5,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi számoktól.
A növekvő eredmények egyes részlegek -, így az energetikai - értékesítésének, illetve a logisztikai üzletág erősödésének köszönhető. A cég konténeres leányvállalata, a Hapag-Lloyd ugyanis közel 60 százalékkal növelte eredményét, amely így 314 millió euró lett. A forgalmát tekintve a világ 15. legnagyobb hajóstársaságát a TUI a közeljövőben kívánja a tőzsdére vinni. Nem kizárt ugyanakkor az a lehetőség sem, hogy más befektető szerzi meg a céget. A Hapag-Lloyd komolyan felkeltette az Oetker-csoport érdeklődését, ami az Az eredmények fényében teljesen érthető.
Kapcsolódó anyagok
Tőzsdére viszi hajóstársaságát a TUI
Tengerre vágyik az Oetker
A logisztikai részlege mentette meg az idegenforgalmi óriást
Európa legnagyobb idegenforgalmi vállalkozása, a német TUI, a várakozásokat meghaladó eredményekről számolt be. Érdekesség, hogy a látványos javulás mögött a cég eladásra szánt hajózási társasága áll.