2p

Egy német építőmunkás csőd szélén álló vállalatát szeretné talpra állítani abból a több millió euróból, amit még múlt héten nyert a lottón.

Egy német építőmunkás csőd szélén álló vállalatát szeretné talpra állítani abból a több millió euróból, amit még múlt héten nyert a lottón.

A mönchengladbachi, két gyermekes családapa az előző héten nyert 6,6 millió eurót a lottón. A férfi a hír hallatán úgy döntött, hogy anyagi segítségben részesíti csőd szélén álló építőipari vállalatát, ahol eddig építőmunkásként dolgozott, értesült a német Manager Magazin.

A munkavállaló szándékának komolyságát már azzal is jelezte, hogy az ügyben azelőtt felkereste cégének vezetőjét, mielőtt felvette volna a nyereményt. Mindezt természetesen nem tette ingyen: a jövőben a vállalat résztulajdonosává kíván válni.

A munkavállaló ötletével - sajátjával együtt - összesen 16 munkahelyet mentett meg a cégen belül. A több millió eurót egyrészt a vállalat adósságainak csökkentésére fordítják majd, másrészt modernizálják a gépparkot. A cég nevét és pontos helyét többek között azért nem közölték, mivel a férfi sem szerencséjét, sem akcióját nem kívánta kollégáinak tudomására hozni.

Az persze továbbra is kérdéses, hogy a fenti segítség elég lesz-e a vállalkozás hosszú távú fennmaradásához.
Mint ismeretes, Németországban az építőipar a leginkább csőddel sújtott szektorok közé tartozik. Tavaly mintegy 8697 építőipari vállalkozás ment tönkre, azaz 10 ezer cégre átlagban 271 csőd jut évente.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!