Hitelesebbnek tartják az amerikai fiatalok a magazinokban látható reklámokat, mint azokat, melyekkel az egyéb médiumokban találkoznak, annak ellenére, hogy idejük igen csekély hányadát fordítják olvasásra.
A 12 és 19 év közti korosztály elérése igen fontos az amerikai marketingszakemberek számára, mivel a kamaszkorúak piaca százmilliárd dollárt jelent egy évben, és emellett a tizenévesek nagy hatással vannak a szüleikre. A kutatók szerint az amerikai kamaszok médiafogyasztására jellemző a szkeptikus hozzáállás a reklámok iránt, valamint a különböző források párhuzamos használata.
A Harris Interactive and Teenage Research Unlimited új kutatása szerint tízből nyolc tinédzser olvas magazinokat, és ezek befolyásolják legerősebben őket a vásárlásban és életstílusuk kialakításában. A fiatalok 29 százalékára hatnak a sajtóreklámok, 22 százalékuk számára mérvadóak a rádiós illetve a televíziós szpotok, és 18 százaléknak meghatározók az internetes reklámok.
Jobban koncentrálnak a sajtótermékekre a kamaszok: az amerikai fiatalok 55 százaléka ugyanis egyszerre szokott tévézni és internetezni, míg magazinokat televíziózás közben 12 százalékuk, rádióhallgatás közben 13 százalékuk olvas.
Annak ellenére jó hatásfokkal működnek a sajtóreklámok, hogy a vizsgálatba bevont tizenévesek szabadidejüknek igen kis százalékát fordítják olvasásra. Hetente idejük 6 százalékában olvasnak újságokat és könyveket, míg 7,7 százalékában telefonálnak, 13,6 százalékában tévéznek, és 16,7 százalékában interneteznek.
(Menedzsment Fórum)
A magazinok nyomán vásárolnak az amerikai fiatalok
Hitelesebbnek tartják az amerikai fiatalok a magazinokban látható reklámokat, mint azokat, melyekkel az egyéb médiumokban találkoznak, annak ellenére, hogy idejük igen csekély hányadát fordítják olvasásra.