2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A magyar munkavállalóknak azoknál a cégeknél jók az esélyeik, amelyek Közép-Kelet-Európában is aktívak, például leányvállalattal rendelkeznek, ugyanis ebben az esetben a jelölt helyi piaci ismereteinek is hasznát veheti.

Németországban az egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezőknek 13 százalékkal kevesebb - júniusi adatok szerint 110 ezer - állásajánlat szól idén, mint egy évvel korábban, olvasható a Jobpilot cikkében.



A szövetségi munkaerőközvetítő hivatal adatai szerint az üres állásajánlatok felében mérnököket, kereskedelmi, igazgatási végzettséggel rendelkezőket keresnek. Németországban az utóbbi egy évben 6 százalékkal növekedett a munkanélküliek száma, a diplomásoknál pedig még ennél is nagyobb, 11 százalék volt az emelkedés.
A felsőfokú végzettségűek körében azonban még mindig alacsony, 4,3 százalékos az állástalanok aránya, míg a teljes munkaképes népességnek 10 százaléka munkanélküli.

A specialisták iránt csökken az igény

A német munkaerőközvetítő hivatal szakértői szerint elsősorban a rugalmas, több területen bevethető diplomásoknak jók az esélyei. A specialisták ezzel szemben kevésbé keresettek.

Monika Becht, a frankfurti You Can karriertanácsadó cég ügyvezetője szerint a német álláspiacra igyekvő magyar mérnököknek érdemes figyelni az állásajánlatokat, a piaci híreket, olvasni a német gazdasági magazinokat.
Különösen azoknál a cégeknél jók az esélyeik, amelyek Közép-Kelet-Európában is aktívak, például leányvállalattal rendelkeznek. Ebben az esetben ugyanis a magyar pályázó speciális, magyar piaci ismereteinek is hasznát veheti például egy termék, szolgáltatás magyarországi piaci bevezetésénél.

A pályázóknak alaposan ki kell dolgozniuk szakmai profiljukat, és hangsúlyozniuk kell azokat az erősségeket, melyeknek a megcélzott munkáltató hasznát veheti. Tanácsos felvenni a kapcsolatot a VDI-vel (Verein Deutscher Ingenieure, a Német Mérnökök Szövetsége) és a Német-Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, nyilatkozta a német szakember.

Forrás:Jobpilot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!