Az idei első negyedéves statisztikák szerint jelentősen megnőtt a munkabérperek száma. Ezek között többségben voltak azok, amelyekben 1-5 millió forint kifizetését igényelték a felperesek, írja a Világgazdaság.
Míg a közszférában bírósági eljárást az alkalmazottak az érvényben lévő munkaviszony alatt kezdeményezik, addig a magántulajdonban lévő társaságoknál mindezt a munkaviszony megszűnése után teszik, mondta el dr. Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke.
A munkavállaló főként a munkaviszony megszüntetésével vagy illetményével kapcsolatban kezdeményezi a jogi folyamat megindítását. Az idei első negyedéves statisztikákat összevetve az egy évvel korábbi időszak adataival megállapítható, hogy jelentősen megnőtt a munkabérperek száma.
Márciusban többségben voltak azok a keresetek, amelyekben 1-5 millió forint kifizetését igényelték a felperesek, de egyes esetekben 10-20 millió forint volt a perben érvényesíteni kívánt igény.
A bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén az elmaradt fizetésen felül kettőtől tizenkét havi átlagkereset megfizetéséről is rendelkezhet a munkavállaló javára.
Ellentétben a várakozásokkal, a nemi diszkriminációval, szexuális zaklatással kapcsolatos perek száma elhanyagolható.
Az ügyfélforgalmat az unióhoz való tartozás sem fogja megnövelni, bár ez attól is függ, mennyire terjed majd el egy-egy uniós norma - például az esélyegyenlőségre vonatkozó irányelv - a munkaadók és -vállalók között, számol be a Világgazdaság.
A munkabérperek többsége több millió forintról szól
Az idei első negyedéves statisztikák szerint jelentősen megnőtt a munkabérperek száma. Ezek között többségben voltak azok, amelyekben 1-5 millió forint kifizetését igényelték a felperesek, írja a Világgazdaság.