Németországban napról napra egyre többen tüntetnek Gerhard Schröder kancellár lemondását követelve, annak a döntésnek a nyomán, hogy a jövő évtől csökkentik a munkanélküli segélyek összegét és a hatóságok nyomást gyakorolnak a munkanélküliekre, hogy mielőbb helyezkedjenek el.
A tiltakozó akció közel két hete kezdődött Magdeburgban és hétfőn már mintegy 85 ezren vettek részt országosan, ami duplája az egy héttel ezelőttinek. Az elmúlt hetekhez hasonlóan hétfőn is a munkanélküliség által legjobban sújtott Kelet-Németországban emelték fel a legtöbben a szavukat a döntés ellen. Lipcsében mintegy 20 ezren tüntettek, de Berlinben is több ezres felvonulást tartottak a szervezők az Alexanderplatzon.
Németországban júliusban 4,36 millióra nőtt a munkanélküliek száma, arányuk 10,5 százalékos volt, a júniusi 4,233 millió, 10,2 százalék után. Az adat újabb jele annak, hogy a három éve leggyorsabb, de továbbra is bizonytalan gazdasági növekedés, amelyet elsősorban az export táplál, még nem ösztönzi a vállalatokat a foglalkoztatás növelésére. Így mindenesetre nehezen szilárdulhat meg a növekedés, mert a nagy munkanélküliség fékezi a lakossági fogyasztást, amely a GDP-bővülés még hiányzó pillére Németországban. (MTI)
A munkanélküli segélyek csökkentése miatt tiltakoznak a németek