3p

A rendszerváltás vesztesei a munkavállalók - jelentette ki Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke pénteken a szakszervezet kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Munkástanácsok programjának elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása. Palkovics Imre rámutatott: a rendszerváltás utáni időszakban a munkavállalók reálkeresete évente 0,4 százalékkal emelkedett, a foglalkoztatás mértéke gyalázatos szintű, az összlakossághoz képest 30 százalékot tesz ki, a munkaképes lakosságon belül pedig 52-56 százalékot ér el a foglalkoztatottság.

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után 1995-ig mintegy 1,5 millió munkahely szűnt meg. A foglalkoztatás prioritását a mindenkori kormányok rendszeresen megfogalmazták, de ritka időszaktól eltekintve úgy privatizáltak, támogatták a gazdaságot, szervezték át a szakképzést, hogy az a foglalkoztatást nem bővítette - tette hozzá.

Palkovics Imre hangsúlyozta, hogy a Munkástanácsok programjának elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése, az új munkahelyek létrejöttének támogatása. Kitért arra, hogy gazdaságot nyomasztja az államadósság, a helyzet egyik megoldása szerinte, ha "nem fizetjük".

A helyzetet értékelve a Munkástanácsok elnöke szólt arról, hogy az itt működő tőke - az alacsony bérek és az államtól kapott támogatások révén keletkező profitját - kiviszi az országból, és nincs lehetőség a fejlődésre.

A Munkástanácsok szerint mindenképpen helyre kell állítani az ország fizetőképességét, a munka becsületét. Az összes társadalmi és szociális gond megoldásának kulcsa a foglalkoztatás bővítése.

A sajtótájékoztatón Czomba Sándor, a kongresszuson részt vevő fideszes országgyűlési képviselő, a parlamenti foglalkoztatási bizottság tagja szintén úgy vélekedett, hogy az ország legnagyobb gondja a foglalkoztatás, a következő kormánynak mindent meg kell tennie, hogy a helyzetet javítsa.

A politikus utalt arra, hogy 1998-2002. között a Fidesz-kormány 200 ezerrel növelte az munkahelyek számát. Azóta semmit nem javult a foglalkoztatás helyzete - állította. Hivatkozott egy számvevőszéki jelentésre, amely szerint úgy ment el több százmilliárd forint az elmúlt években munkahelyteremtésre, hogy nem változott kedvezően a helyzet.

A következő években célként kell kitűzni, hogy az európai foglalkoztatási átlag közelébe kerüljön az ország a kormányzati ciklus végére. Ehhez a következő négy évben 300-400 ezer új munkahelyre lesz szükség, ami nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat - vélekedett Czomba Sándor. A sajtótájékoztatón a kongresszus munkájával kapcsolatban Palkovics Imre elmondta, hogy módosítják az alapszabályzatot az ügyészségi vizsgálatok észrevételeit figyelembe véve.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!