A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank 250 munkahelyet akar költségmegtakarítás címén Frankfurtból Prágába áttelepíteni.
A Deutsche Bank egyik szóvivője az értesülést megerősítette, az érintett alkalmazottakra vonatkozó adatot azonban nem, mondván, hogy döntések csak később, az év folyamán születnek majd.
A Siemens konszernnél jelenleg minden üzleti területen költségvizsgálatokat végeznek, s a drágának minősülő területek számíthatnak arra, hogy külföldre kerülnek. A vasasokat tömörítő IG Metall szakszervezet úgy tudja, hogy a konszern vezetése 20 százalékos költségcsökkentést követel, s már régen nem egyszerű gyártási műveletekről, hanem fejlett technológiájú munkahelyekről van szó. A Siemens új telephelyeket keres Kelet-Európában és Ázsiában. Kamp-Lintfortban és Bochumban, ahol a konszern mobiltelefonokat és drót nélküli vezetékes telefonokat gyárt, a napokban az alkalmazottak tiltakoztak munkahelyek ezreinek megszűnése miatt.
Jorma Ollila, a Nokia elnöke egy másik vasárnapi német lapnak, a Welt am Sonntagnak azt nyilatkozta, hogy a cég belátható ideig továbbra is fenntartja német termelését. Ám a versenyképesség érdekében egyes szekciók áttelepülhetnek az olyan, alacsonyabb munkaköltségeket felmutató országokba, mint amilyen Magyarország. A Nokia elnöke nem zárta ki, hogy a Nokia kisebb vállalatok megvásárlásába kezd. (MTI)
A német cégek keletebbre települnek
Számos német cég továbbra is arra törekszik, hogy a hazai munkahelyek egy részét megszüntesse, s azokat külföldön hozza újonnan létre, jelentette a berlini Der Tagesspiegel am Sonntag.