2p

Tavaly mintegy négymilliárd forinttal javult a Malév hatékonysága, és bár a veszteség meghaladja az egy évvel korábbi negatív eredményt, Gönci János vezérigazgató szerint a privatizációt és a tőkeemelést követően két éven belül nyereségessé válhat a légitársaság.

Gönci János New Yorkban, kedden vette át azt a díjat, amit a Malév mint a legjobb kelet-európai légitársaság nyert meg az amerikai légi utasok szavazatai alapján. Az elismerést Cynthia Nixon amerikai színésznő, a Szex és New York című sorozat egyik főszereplője adta át.

Gönci elmondta, hogy a Malév kiadásai külső körülmények miatt mintegy nyolcmilliárd forinttal nőttek 2006-ban a megelőző évhez képest. Hozzátette, hogy a hatékonyság javulásának köszönhetően az eredményre ebből mintegy négymilliárd forint gyűrűzik csak át.

A többletköltségek között ismertette, hogy a Budapest Airportnak a légitársaság mintegy hárommilliárd forinttal fizetett többet tavaly, mint 2005-ben. A kerozinköltségek tízmilliárd forinttal nőttek, amiből mintegy négymilliárd forint származott a kerozin áremelkedéséből. További plusz egymilliárd forint kiadást jelentett a forint árfolyam gyengülése és az átszervezések miatt a személyi kiadások kétmilliárd forinttal nőttek. A vezérigazgató a jövőt tekintve mindenesetre optimista, véleménye szerint a privatizáció lezárását követően a társaság működése javulhat. Ennek feltétele a magánosítást követő tőkeemelést, amely után a társaság két éven belül nyereségessé válhat.

Gönci János szerint a Malév által már aláírt Code-Share megállapodásoknak köszönhetően jövőre már növekednek a bevételek, miközben a költségek várhatóan nem emelkednek. Hozzátette, hogy a kerozinszükséglet több mint felét a cég lefedezte.

A Malév évek óta tervezi, hogy eladja a négy CRJ típusú gépét, aminek a flotta egységesítése az indoka. Mivel nem kaptak jóváhagyást, a Malév nem értékesíti azt a CRJ-200 típusú gépét, aminek megvásárlására szándéknyilatkozatot kötött. Gönci hozzátette, hogy a szándéknyilatkozat január 17-én járt le. A privatizáció megindulása óta a Malév az ÁPV Rt. hozzájárulását kéri minden hasonló ügyletben, amiről a privatizációs szervezet a potenciális tulajdonosokkal egyeztet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!