Egyes vezetői állásokat nem töltenek be automatikusan, hanem azokra - a valódi versenynek megfelelően - pályázni kell. Ilyenkor az a menedzser számíthat sikerre, aki a legjobb referenciát tudja felmutatni.
Michael Lorent személyzeti tanácsadó újonnan megjelent könyvében olyan menedzsereknek ad jó tanácsokat, akik még nem rendelkeznek megfelelő szociális tőkével és így pályázás útján kívánják előre lendíteni karrierjüket.
A szakértő szerint ha valakinek nincs megfelelő kapcsolati hálója, az még nem jelenti azt, hogy feltétlenül le kell írni.
Ha például ideje korán rájön, hogy az adott üzletágban nem terem számára babér, akkor más szektorban próbálkozik. Ott viszont még abszolút "nincs neve", így a hagyományos módon kell állást szereznie.
Tehát böngéssze a hirdetéseket, írja meg a pályázatát és állítson össze egy mindenhol bevethető mappát, tanácsolja Lorent.
A helyzetük ismeretség nélkül sem reménytelen, mivel néhány vállalat éppen azért alkalmaz szívesen "külsős", relatív ismeretlen embert, mert tőle várja, hogy új életet lehel a cégbe.
A pályázó menedzserek közti szelekciónál döntő tényező, hogy ki mit tett le előtte az asztalra.
Így feltétlenül dokumentálni kell a korábbi eredményeket, különösen azokat, amelyek nyilvánvalóan a menedzser saját teljesítményéből származnak.
Állítson tehát össze egy referencia-listát és kérjen ajánlólevelet korábbi főnökétől; emellett természetesen a tanulmányait igazoló iratokat is csatolja a pályázathoz, üzente Lorent a Süddeutsche Zeitungon keresztül.
Egy menedzseri kísérőlevél szövegéből ajánlatos kihagyni a "kiválóan kommunikáló", "motivált", "csapatmunkára képes" jelzőket, mivel ezek mára túlontúl általánossá váltak és elkoptak.
Ugyanígy vigyázni kell a pályázatokban trenddé vált "kreatív tulajdonságok" túlzott és nem megfelelő tónusú hangsúlyozásával, véli a szakember. Egy vállalatnak ugyanis elsősorban "az ide tartozom" hozzáállásra van szüksége, nem pedig "az én más vagyok, mint a többi" fennhéjazó attitűdre.
Ennek megfelelően a bemutatkozó beszélgetéseken nem ajánlatos pálmafás ingben megjelenni, hiszen ettől még senki sem lesz kreatív; azzal csupán azt bizonyítja, hogy sem az alkalomhoz megfelelő öltözködéssel, sem a siker valódi kritériumaival nincs tisztában.
(Menedzsment Fórum)
A referencia pótolhatja a kapcsolati tőke hiányát
Egyes vezetői állásokat nem töltenek be automatikusan, hanem azokra - a valódi versenynek megfelelően - pályázni kell. Ilyenkor az a menedzser számíthat sikerre, aki a legjobb referenciát tudja felmutatni.