9p

A következő két-három év az építkezésről és a befektetésről fog szólni; 2014 végére, mire az analóg sugárzás lekapcsolása megtörténik, szeretnénk, ha a négy csatorna együtt 20 százalékot hozna - mondta az mfor.hu-nak adott interjújában Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója. A szakember kiemelte: nem kapkodnak, tudatosan építik csatornáikat, éppen ezért amiatt sem aggódnak, hogy a nagy rivális egy hónappal korábban indította új kábeladóját. Mfor.hu-interjú

- Néhány hete a csatornacsoport sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy az új adó beindítása és a meglévő kábelcsatornák felfuttatása érdekében minden eddiginél nagyobb befektetést eszközölnek a tulajdonosok. Ennek a nagyságrendjéről lehet valamit tudni?

- Amit elmondhatok, az annyi, hogy évente több milliárd forintos befektetésről van szó. Ez nem csak a három említett kábelcsatornát érinti, hanem mivel a TV2-ről több műsor is átkerül a csoport más adóira, ezért az anyacsatorna műsorát is fel kell tölteni új tartalmakkal. Nagyságrendileg a három kábelcsatornába annyit fektetünk összesen, mint a TV2-be.

- Ezért cserébe mi a tulajdonosok elvárása?

- Mivel a tulajdonosunk egy kockázati tőke-befektető, ezért számára a legfontosabb, hogy a vállalat értéke növekedjen. A TV2 országos kereskedelmi csatornaként nem kérhetett terjesztési díjat, és nem is kérhet az analóg rendszer lekapcsolásáig, ezért csak a reklámbevételekből tudtunk élni. Hiába kezdtünk el takarékoskodni, hiába hoztunk megszorításokat, sokkal nagyobb mértékben esett vissza a reklámpiac, mint amennyit mi meg tudunk takarítani. Ebből következően tavaly sok milliárd forintos veszteséget produkált a csatorna, amelyben benne voltak jelentős egyszeri veszteségleírások is. Hiába nőtt idén a piaci részesedésünk, hiába takarítottunk meg tavaly rengeteg pénzt leépítésekkel, gyártásoptimalizálással, racionalizálással, egy 2008-ról 2012-re felére csökkenő tévés piacon nem lehet megélni csak reklámbevételekből.

Most a tulajdonosi elvárás az, hogy három év távlatában a csatorna olyan árbevételi struktúrával bírjon, amelyben sokkal kiszámíthatóbb, tervezhetőbb a bevétel, és ezáltal a vállalat értéke is. Fejlesztjük a kábelportfóliónkat, hogy a fizetéses csatornák piacán erős márkákkal legyünk jelen; ezzel párhuzamosan fontos, hogy a TV2 jelenlegi stabil piaci pozícióját is megtartsuk, hogy ha bekövetkezik az analóg sugárzás lekapcsolása, és fizetős csatornává válhat a TV2, az árbevétel nagyobb részét a terjesztési bevétel tegye majd ki. Emellett bízunk azért abban is, hogy megáll lassan a reklámpiac csökkenése, elindulnak a költések.

- Szakmai berkekben időről időre felvetődik a TV2 esetleges eladása, hiszen vélhetően az említett kockázati tőke-befektetőnek is az az érdeke, hogy majd egyszer nyereséggel szálljon ki a cégből. Ez mikor lehet realitás?

- A mostani törekvések egyértelműen azt mutatják, hogy a tulajdonos építkezni akar, meg akarja erősíteni a csatornát. 2015 végéig kell a csatornának olyan eredményeket hozni, hogy 2016-tól piacképessé váljon.

- Az új és megújuló csatornákkal szemben nézettség tekintetében mik az elvárások?

- A FEM3 esetében látható, hogy nagyon erős márkáról van szó, sikerült jól pozicionálni a csatornát. Elértük a bűvös egy százalékos nézettséget, ezt szeretnénk most megduplázni a jövő év végére úgy, hogy a csatorna profilját megtartjuk. A PRO4 esetében az elsősorban férfiaknak szóló általános szórakoztató profilt kívánjuk erősíteni. Ami nagy dobás, hogy az egyik legnagyobb külföldi műsorgyártóval, az Endemollal sikerült olyan együttműködési megállapodást kötni, mely szerint tartalmaikból mi válogathatunk először, ebből lesz több mint négyórányi műsor. Hasonló megállapodásunk van az A&E amerikai csatornával, tőlük is érkeznek tartalmak. A PRO4 esetében is cél a nézettség duplázása. Ha elér két százalék körüli nézettséget minkét csatorna, akkor lehet majd nyitni a tömegek felé.

A november elején induló SuperTV2 esetében egyszerűen nincs időnk arra, hogy tematizáljunk, itt felvállaltan az a cél, hogy azokat a nézőket, akiket az elmúlt hat-nyolc évben valamilyen okból elveszítettek az országos kereskedelmi csatornák, most visszacsalogassuk. A SuperTV2 általános szórakoztató csatorna lesz, amely elsősorban a 18-49 éves, inkább városi, valamivel magasabb státuszú nézőkhöz szól. A számszerű elvárással kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy 2014 végére, mire az analóg sugárzás lekapcsolása megtörténik, addig a négy csatorna együtt hozzon 20 százalékot. Jelen pillanatban a TV2-nek és a két meglévő kábelcsatornának van nagyjából 16 százaléka, vagyis csoportszinten négy százalékkal szeretnénk növelni a nézettséget. A SuperTV2-nek a tervek szerint Magyarország harmadik-negyedik legnézettebb csatornájává kellene válnia, erre minden esély meg is van.

- Az új műsorok között nem hallani a TV2 egykori napi valóságshow-járól, a Big Brotherről. Ezek szerint egyelőre nem indul el a harmadik széria?

- Van tervbe véve saját gyártású napi valóságshow indítása, nem tagadom, hogy gondolkodunk a Big Brotheren is, de azt látni kell, hogy egy ilyen műsor, ami jelentős időt tölt ki, alapvetően meghatározza egy csatorna arculatát. Ha a SuperTV2 a Big Brotherrel indulna, akkor nem abba az irányba pozicionálnánk a csatornát, ahova szeretnénk. Egy idő után már be lehet hozni akár ezt a műsort is, én azt gondolom, hogy egy év alatt megérkezhetünk erre a szintre. Azt is látni kell, hogy most érdemes várni a valóságshow műfajjal, mert az elmúlt két évben elég sokat kaptak ebből a nézők, ami meg is mutatkozott a nézettségi adatokon. Nyugat-Európában már kialakult az, hogy ezeknek a műsoroknak a kábelcsatornákon van a helye.

- Az utóbbi időben mintha folyamatosan egy lépéssel a nagy rivális RTL Klub mögött járnának: a konkurens már elindította második csatornáját, illetve náluk szeptember eleje óta megy az ősz húzóműsorának szánt X-Faktor, miközben a TV2 csak október közepén jön ki a The Voice tehetségkutatóval. Nem hátrány ez?

- Tavasz elején megterveztük, hogy az őszi műsorstruktúrát milyen ütemezéssel, hogyan vezetjük be. Az, hogy a The Voice október közepén indul, már január-február óta eldöntött tény. Az egész üzletileg úgy van felépítve, hogy tudjuk, mikor mennyi nézettséget kell hozni ahhoz, hogy azzal teljesítsük a hirdetők felé tett vállalásainkat. Az látszik, hogy augusztusban, amikor az olimpia miatt fej-fej mellett haladt a két nagy kereskedelmi csatorna, akkor az RTL elindította az őszi műsorstruktúráját, ezzel szemben mi szépen ütemesen építkezünk az eredeti terveknek megfelelően. Egyértelműen a jövőt kívánjuk építeni, közben nincs jelentősége, hogy mekkora a rés a két csatorna között. Azt tűztük ki célul, hogy az őszi időszakra 15-16 százalékos legyen a részesedésünk, ezt mi pontosan hozzuk is. Nem kezdünk el azért kapkodni, és előrébb hozni mondjuk a The Voice indulását, hogy feleslegesen égessünk pénzt, hiszen nincs szükségünk most nézettségre, így is túlteljesítjük a hirdetők felé tett vállalásainkat. Ugyanígy tudatosan terveztük a SuperTV2 novemberi indulását, csak azért indulunk el már novembertől, hogy bent legyen a csatorna a háztartásokban januárra, mire terjesztési díjat kapunk érte. Idén gyakorlatilag minden egyes nap kidobott pénz, hiszen nem fizetnek érte a terjesztők, nem hirdetnek a hirdetők. Ez a két hónap egy promóciós időszak, a csatorna reklámja. Az az RTL döntése, hogy ők három hónapig reklámozzák a saját adójukat.

- Hogy haladnak a terjesztési tárgyalások? Hány háztartásban lesz látható a SuperTV2?

- Van még egy hónapunk, hogy véglegesítsük a megállapodásokat, jelen pillanatban nagyon jól állunk, bőven egymillió felett van a háztartások száma. Mi úgy tervezzük, hogy kétmillió körüli háztartással indulunk majd el.

- Az publikus, hogy egy háztartásért mennyit fizetnek a kábelszolgáltatók?

- Az nyilvános adat, nem árulok el vele titkot, hogy ma a kábelcsatornák árbevétele havonta 18-20 forint körül van háztartásonként a terjesztési díjból. A prémium csatornák jelentősen többet kapnak ennél, de még mindig kevesebbet, mint amennyit a TV2-ért tudnánk kérni. Becslések szerint, ha nem lenne analóg rendszer, akkor ma háztartásonként havonta egy euró körüli összeget kérhetnénk a csatornáért.

A SuperTV2 sajtótájékoztatóján

- Az elmúlt években milliárdos veszteségei voltak a társaságnak, valószínűleg a tulajdonosok ezt sem nézik jó szemmel. Gazdaságilag mik az elvárások a jövőben?

- Ahogy említettem, a tulajdonosoknak elsősorban a cég értéke, jövőbeli eredményessége a fontos, ebbe idén és jövőre még nagyon keményen kell invesztálnunk. 2015-ben kellene oda eljutnunk, hogy a csatorna önfenntartóvá váljék, ne kelljen további tulajdonosi hiteleket beletenni. Szerintem az analóg kikapcsolás utáni év lesz az első olyan év, amikor komoly eredményeket tudunk majd felmutatni.

- A már említett sajtótájékoztatón néhány hete úgy fogalmazott, hogy az idei a recesszió legnehezebb éve a televíziós reklámpiac szempontjából. A következő időszakban mire számítanak, tud még tovább csökkenni a reklámbevétel?

- Szerintem nem tud csökkenni. A tulajdonosok nyilván úgy vállalták a már említett milliárdos befektetéseket, hogy komoly elemzések készültek, és nagy nemzetközi cégek előrejelzései szerint már jövőre növekedés várható a magyar piacon. Mostanra olyan szintet ért el a reklámköltés, hogy ha ez tovább csökken, akkor nagy márkáknak kell eltűnni a piacról, mivel ennél alacsonyabb reklámköltéssel már nem lehet márkákat életben tartani. Eddig a cégek folyamatosan vágták vissza reklámbüdzséjüket, mert profitot kellett növelniük, idén azonban már az látszik, hogy inkább átcsoportosítottak, olyan helyekre vitték a pénzüket, ahol azonnal mutatkozik az eredmény. Ugyanakkor most látszik az is, hogy ha nem kommunikálnak a cégek, akkor már be sem mennek a boltba az emberek, vagy nem abba a boltba mennek be. Szerintem 2013-ban elképzelhető egy 5-10 százalékos növekedés, ami talán soknak tűnik, de ha azt mondom, hogy egy 35 milliárdos piac tud nőni 1,5-3 milliárd forinttal, akkor az már nem látszik kivitelezhetetlennek. A középméretű hirdetői piac idén teljesen eltűnt, a 100-150 milliós nagyságrendű ügyfelek egyáltalán nem hirdetnek. Ennek köszönhetően esett vissza idén majdnem negyedével a piac 45 milliárd forintról 35 milliárdra.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!