Az Oetker a vételárat nem kívánta nyilvánosságra hozni. Az Onken tavaly 200 millió eurós forgalmat bonyolított le, gyáraiban összesen mintegy 500 főt foglalkoztat és Oroszországban és Lengyelországban is rendelkezik telephelyekkel. A cég a német mellett erősen érdekelt az angliai piacon is.
Ezzel a lépéssel az Oetker jelentősen ki fogja bővíteni kínálatát a tejtermékek piacán, így például új gyümölcsjoghurtokkal és a desszertekkel rukkol majd elő.
Az élelmiszerkonszernnek mindeddig nem volt saját tejüzeme, igaz, receptje alapján a zeveni Nordmilch tejüzem már gyártott Oetker-tejterméket, például gyümölcsös joghurtot. Az együttműködés az Onken megvétele után is folytatódni fog, számol be a Manager Magazin.
Mint közismert, az Oetker nemrég többségi tulajdonra tett szerte a Brau und Brunnenben, így Németország legnagyobb söróriása lett.
(Menedzsment Fórum)
A sör után a tejtermékekre is ráhajt az Oetker
A Dr. Oetker élelmiszeripari konszern a Brau und Brunnen söripari óriás bekebelezése után megvásárolta az Onken tejipari céget is.