3p

Az Európai Unió bővítése jelentősen növelni fogja a közösségen belüli szállítási igényeket. Az új tagok belépésével az árufuvarozás területén 35-40 százalékos, a személyszállításban pedig 30 százalékos növekedésre lehet számítani.

Az Európai Unió bővítése jelentősen növelni fogja a közösségen belüli szállítási igényeket. Az új tagok belépésével az árufuvarozás területén 35-40 százalékos, a személyszállításban pedig 30 százalékos növekedésre lehet számítani - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára egy csütörtöki előadásában.

Gaál Gyula közölte: "Az Unió Fehér könyve hatvan különleges intézkedésre tesz javaslatot, amelyet közösségi szinten 2010-ig kell megvalósítani". Hozzátette: ha sikerül megvalósítani a közösségi cselekvési programot, remélhetőleg javulni fog a gazdasági növekedés és a közlekedés növekedése közötti kapcsolat anélkül, hogy szükség lenne a szállítási igények bármilyen korlátozására.

Az uniós szinten értelmezett fenntartható növekedés a vasút fejlesztését helyezi előtérbe. Magyarországon azonban az elmúlt években az ágazaton belül drasztikus átrendeződés valósult meg, és a fejlesztések elsősorban a közúthálózatra összpontosítottak - mondta Gaál Gyula. Hozzátette: ennek ellenére még mindig a vasúti szállítás aránya a meghatározó, és ezt az arányt meg is kell tartani.

Az államtitkár hangsúlyozta, a közúthálózat további fejlesztésére is szükség van ahhoz, hogy Magyarország ki tudja használni azokat a közlekedésszervezési és logisztikai lehetőségeket, amelyek földrajzi helyzetéből adódnak. Gaál Gyula előadásában emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés nemrég fogadta el az ország közlekedésfejlesztési koncepcióját. Ez az államtitkár szerint integrálja az egyes közlekedési ágazatok fejlesztését.

A vasút korszerűsítése során azt a feladatot kell megoldani, hogy a vasút európai színvonalú közlekedési alternatívát kínáljon az utazóközönség számára, mondta az államtitkár. Gaál Gyula szerint a reform során el kell érni azt is, hogy a vasúti forgalom csökkentse a közutak zsúfoltságát, környezetkímélőbbé tegye a közlekedést, mindemellett kiszolgálja a turizmus növekvő minőségi és mennyiségi igényeit.

A közútfejlesztésről szólva az államtitkár hangsúlyozta, hogy továbbra sem szabad lemondani a magántőke bevonásáról, a koncessziós megoldásokról a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése esetén. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, le kell vonni a tanulságokat az M1-es és az M5-ös autópályák esetéből. A megfelelő koncessziós szerződésekkel viszont az ország javát lehet szolgálni, hiszen senkinek sem lehet érdeke az infrastrukturális elmaradottság további növelése - hangoztatta az államtitkár. (MTI)

Kapcsolódó anyagok
Bővült a szállítási ágazat
Raktárbázisok létrehozásának prioritásai

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!