2p

A hetek óta tartó Siemens korrupciós botrány a gyanú szerint egyre inkább érinti az Európa és a világ egyik legtekintélyesebb ipari és elektronikai cégének számító cég jelenlegi és korábbi vezetőségét, miközben azoknak tagjai egymásra hárítják a felelősséget.

A részvényesek mind hangosabban követelik a Siemens felügyelő bizottsága (FB) jelenlegi elnökének, Heinrich von Pierernek a lemondását, aki korábban, a korrupciós ügyletek idején a cég igazgató tanácsának (IT) az elnöke volt. Maga az érintett azonban a Welt am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában határozottan visszautasította ezt, hangoztatva, hogy elnöksége idején nem volt tudomása vesztegetési pénzek átutalásáról. A kölcsönös vádaskodások jegyében von Pierer ezzel szemben az akkori FB-t illette azzal a váddal, hogy tudnia kellett a korrupciós ügyletekről.

A müncheni hatóságok változatlanul vizsgálati fogságban tartják az IT egyik volt tagját. Thomas Ganswindtre értesülések szerint egykori kollégái tettek terhelő vallomást, s a hatóságok ennek nyomán vették őrizetbe. Ellene az a vád, hogy tudott a különböző fantomcégek létrehozásáról, illetve a vesztegetési pénzek kifizetéséről, s semmit nem tett annak megakadályozása érdekében. Vasárnapi értesülések szerint Ganswindt állítólag úgy vallott, hogy a jelenlegi vezetés tudott a korrupciós pénzek kifizetéséről.

A Magyarországgal is szoros kapcsolatokat ápoló, s a gyanú szerint a Siemens magyar leányvállalatát is érintő konszernnél folyó belső vizsgálatok az elmúlt napokban kiderítették, hogy az úgynevezett "fekete csatornákon" keresztül, világszerte törvénytelenül kifizetett pénzek nagysága meghaladja a 400 millió eurót. A hatóságok a cég több mint tíz korábbi és jelenlegi alkalmazottját vádolják azzal, hogy az elmúlt mintegy hét évben megrendelések elnyerése fejében megvesztegetési pénzeket utaltak át több európai, afrikai és ázsiai ország számára. Az átutalások elsősorban svájci, liechtensteini és osztrák bankszámlákon keresztül történtek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!