Udvari László, a MÁV Rt. igazgatóságának elnöke csütörtökön közölte: az igazgatóság megtárgyalta a cég eredménykimutatását, ez évi tervét, és ezeket elfogadásra javasolja a pénteki alapítói értekezleten. A MÁV Rt. az idén 232 milliárd 610 millió forint bevételt tervez. A veszteséget 48 milliárd 408 millió forintra kalkulálják, amiben jelentős tétel az áfatörvény hatása miatti 10 milliárd forintos kiesés, valamint a kamatterhek 7 milliárdos növekedése.
"A nemzeti vasútért! Az európai szintű vasúti szolgáltatásért!" címet viselő 20 ezer aláírással támogatott petíciót adtak át Vasutasok Szakszervezete (VSZ) képviselői csütörtökön a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) vezetőinek. A több mint húszezer aláírást Márkus Imre, a társadalmi kapcsolatokért felelős miniszteri biztos vette át Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter nevében.
A Vasutasok Szakszervezete a petícióban követeli a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól, hogy a nemzeti vasúttársaság jövőjét hosszú távon meghatározó, átfogó közlekedéspolitikai koncepció megszületéséig függesszen fel minden olyan intézkedést, amely a vasúti szolgáltatás színvonalának további csökkenéséhez, a közlekedésbiztonság romlásához vezet.
A VSZ követeli, hogy a MÁV Rt.-nél állítsák le a 2004. évre tervezett létszámcsökkentés végrehajtását, a fenntartási tevékenység kihelyezését, a gazdasági társaságok privatizációját, a vasúti ingatlanok értékesítését. Kezdeményezik, hogy a közlekedési alágazatok között mérjék fel a feladatokat, és ennek megfelelően szülessen döntés a létszámleépítésről. Márkus Imre a petíció átvételekor közölte, hogy tanulmányozzák az abban foglaltakat, és válaszolnak majd a felvetésekre. (MTI)
A tervezettnél kedvezőbb a Máv vesztesége
A MÁV Rt. tavalyi összes bevétele 235 milliárd 773 millió forint volt, mérleg szerinti vesztesége 33,1 milliárd forintot tett ki, ami kedvezőbb a tervezettnél.