Az ezer főre kiterjedő vizsgálat szerint a munkavállalók 73 százaléka vállal túlórát, 18 százalékuk 48 óránál is többet dolgozik, 4 százalékuk átlagos heti munkaideje pedig túllépi a 60 órát. Jellemző az ebédszünet végigdolgozása, és a britek egyharmada hazaviszi az elvégzetlen munkát a nap végén.
A Work Foundation egy korábbi elemzése szerint azonban az alkalmazottak elégedettek annak ellenére, hogy egész Európában ők dolgoznak a legtöbbet. A kisgyerekes alkalmazottak egyötöde úgy nyilatkozott, gyermekei általában már ágyban vannak, mire hazaér a munkahelyéről. Emellett 38 százalékuk kevesebbet alszik a szükségesnél, hogy ne maradjon el a feladataival, 31 százalékuk pedig elhagyja a testmozgást is. A felmérésben résztvevők közül a legtöbben azt állították, többet dolgoznak a főnöküknél is.
(Menedzsment Fórum)
A többség szerint főnöke kevesebbet dolgozik
Egy újabb kutatás is megerősítette, hogy a britek jóval többet dolgoznak heti 40 óránál.