A német légitársaságok is árcsökkentést ígérnek abban az esetben, ha az amerikai ATA Airlines fapados cég 2005 nyarától elindítja transzatlanti járatait. Az árháború a rövid- és középtávú járatok mellett tehát a hosszú távú szakaszokra is kiterjedhet.
"2005 nyarától két vagy három európai városba szeretnénk járatokat üzemeltetni az USA-ból, s erről már most komoly tárgyalásokat folytatunk az érintettekkel" - mondta el a Financial Times Deutschlandnak Douglas Yakota, az ATA alelnöke.
A lehetséges célpontok között előkelő helyen szerepelnek a német repülőterek, így például a fapados üzletben már eddig is sikeresen működő Köln-Bonn légikikötő.
Időközben Jürgen Marbach, a német LTU légitársaság vezére is bejelentette, hogy nem fogja tétlenül nézni a konkurencia megjelenését. "Az ATA árainak megfelelő ajánlattal fogunk jelentkezni, s emellett ügyelünk arra, hogy az általunk kínált szolgáltatások magasabb színvonalúak legyenek új vetélytársunkénál."
Az LTU jelenleg a düsseldorfi reptérrel folytat tárgyalásokat, de a transzatlanti járatok lehetséges kiindulási és célállomása között Frankfurt-Hahn és Köln-Bonn neve is felmerült.
Emellett a Thomas Cook utazási konszernhez tartozó légitársaság is tervbe vette, hogy nyomott árakkal száll be a hosszú távú járatok piacára. A lehetséges állomások között Düsseldorfot és Köln/Bonnt emlegették.
(Menedzsment Fórum)
A transzatlanti szakaszokra is árháborút ígérnek a fapadosok
A hagyományos német légitársaságok a is árcsökkentést ígérnek arra az esetre, ha az amerikai ATA Airlines fapados cég 2005 nyarától elindítja transzatlanti járatait. Az árháború a rövid- és középtávú járatok mellett a hosszú távú szakaszokra is kiterjedhet.