2p

Nemcsak a karrier terén való előrejutás a fő célja azoknak, akik állást változtatnak. A legtöbben más munkahelyi környezetbe és vállalati kultúrába szeretnének kerülni.

Nemcsak a karrier terén való előrejutás, a jobb anyagi megbecsülés a fő célja azoknak, akik állást változtatnak. A legtöbben más munkahelyi környezetbe és vállalati kultúrába szeretnének kerülni.

A Search Consultancy most kiadott kutatása szerint minden pozíciószinten meghatározó a környezet és a légkör a munkavállalók számára. A kutatás során megkérdeztek évi 20 ezer font alatti és feletti keresettel rendelkező csoportokat is, és az derült ki, minden kategóriában fontosabb az embereknek a céges kultúra, mint a fizetés és az egyéb juttatások. Minél magasabb pozícióban van valaki, annál inkább döntő a munkahelyi környezet a karrierdöntések esetében. A 20 ezer fontnál kevesebbet kereső dolgozók némileg feljebb értékelték a pénzt, de a váltás fő oka náluk is a vállalati környezet.

Kai McCabe kutatásvezető szerint nem meglepőek az eredmények, már régen ismerik a tényt, hogy a legfrusztrálóbb a munkavállalók számára a negatív légkör, a nyomasztó vállalati vezetési stílus, illetve az elégtelen körülmények. A céges kultúrába olyan tényezők is beletartoznak, mint a tréning, az előrelépési lehetőség hiánya. A rossz vezetési stílus szintén elégedetlenséget szül.

Sok alkalmazott azonban, derül ki a kutatásból, teljesen irreális elképzelésekkel rendelkezik az ideális munkahellyel kapcsolatban, de ugyanakkor sok cégvezetés teljesen figyelmen kívül hagyja az okokat, amiért távoznak tőlük a munkatársak. Az exit interjúk elvégzése és elemzése sokat segít abban, hogy az értékes embereket megtartsa egy-egy vállalat.
A Hay Group igazgatója, Neil Paterson szerint a legalapvetőbb szükséglet az, hogy lássanak előrelépési lehetőséget az emberek, legyen az adott helyen perspektívájuk, illetve, hogy egy sikeres csapat értékes tagjának érezzék magukat. A pénz sem lényegtelen tényező a motiválás során, de ha valaki úgy érzi, megfizetik a munkáját, pusztán anyagi indokok miatt nem hagy el egy munkahelyet.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!