Az eljárás rejtett értéke, hogy minden stratégiai párbeszédhez hasonlóan a folyamat maga legalább annyira fontos, mint az eredmény. A SWOT-nak velejárója az az eszme, miszerint gyakran a vállalattal kapcsolatos kulcskérdésekre adandó válasz ott rejlik a szervezetben, de talán nem rendelkezik a megfelelő mechanizmussal, hogy mindez napvilágra kerüljön. A hatékony SWOT gyakorlatilag az összes résztvevő szakértelmét és nézőpontját hasznosítja a probléma megfogalmazásában, a áttekintésében, és segít a célok egyértelmű kialakításában. Ezen kívül jelentős csapatépítő szerepe valamint, mivel lehetőséget biztosít a részvételre és annak a kérdésnek a megválaszolására hogy : "hová tartunk és hogyan érjük el?".
A legtöbb project nem igényel több időt, mint két félnapos meeting. Tapasztalatok bizonyítják, hogy a hatékony SWOT végzéséhez egy kb. 8 főből álló csoport a megfelelő méret, ahol elengedhetetlenül fontos a résztvevők kiválasztása, hogy a lehető legjobb légkörben dolgozhassunk. Ezt a SWOT befejezése után egy újbóli találkozó követi, ami a résztvevőket ismét összehozza, és lehetőséget biztosít a vezetőnek az eredmények és a végrehajtás prezentálására. Negyedévenkénti összejövetelekre is sor kerülhet, ahol értékeljük az előremenetelt, valamint további elkötelezettségre és odaadásra buzdítunk.
A jól vezetett SWOT analízis a vállalaton belül óriási pozitív energiát képes és kell is, hogy felszabadítson, amik jól hasznosíthatók a magasabb szintű vezetői és üzleti teljesítmény elérésében. Az új ötletek ereje, s főként azoké, melyek eddig rejtve maradtak, értékes forrás, s egyben a hosszú távú siker záloga.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A vállalati stratégia konzekvens megvalósítása teszi sikeressé a vállalatokat
A vállalati stratégia fogalmának rövid ismertetése
Az értékalapú vállalatirányítás
A vállalatoknak is magukba kell nézni
A sikeres vállalat folyamatosan felülvizsgálja éppen aktuális üzleti stratégiáját, meggyőződve arról, hogy az működik és azt hatékonyan teszi. Az egyik legegyszerűbb és legcélravezetőbb módja a vizsgálatnak egy szituációs vagy SWOT analízis. E hathatós eszköz segítségével a vállalaton belüli stratégiai párbeszédek megvalósulását és kiteljesedését segíthetjük elő.