A közös járatok által az AiRUnion célállomásai 50 kínai és japán nagyvárossal, valamint Zürich-el és Genffel bővülnek. Első lépésként a Domodedovo Airlines, az AiRUnion tagtársasága kötött kereskedelmi együttműködésre vonatkozó megállapodást a Swiss és az Air China Limited légitársaságokkal. A múlt héten pedig megszületett a KrasAir és a Domodedovo Airlines közös járatok üzemeltetéséről szóló (code-share) kétoldalú megállapodása az ázsiai DRAGONAIR-rel, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
"Az új megállapodások megkötése olyan jelentős nemzetközi légitársaságokkal, mint a Swiss, a DRAGONAIR és az Air China mérföldkő az AiRUnion egyesülési folyamatában. A Swiss hálózatának köszönhetően szövetségünk tagtársaságai Moszkvából Zürichen és Genfen keresztül könnyebben elérhetik Európa és az Egyesült Államok nagyvárosait" - mondta Borisz Abramovics, az AiRUnion elnöke, egyben a KrasAir vezérigazgatója és a Malévot megvásárolni kívánó AirBridge Rt. legjelentősebb részvényese. A megállapodások folytán az AiRUnion hálózatával elérhetővé válik 50 ázsiai nagyváros, így Peking is. Utóbbi járatokat májustól a KrasAir és a Domodedovo Airlines rendszeresen üzemelteti majd Moszkvából, Irkutszkból és Krasznojarszkból.
A légiszövetség öt légitársaságot foglal magába: a KrasAir Airlines-t, a Domodedovo Airlines-t, a Samara Airlines-t, az Omskavia Airlines-t és a Sibaviatrans Airlines-t és négy regionális központtal rendelkezik. Az AiRUnion flottája több mint száz repülőgépből áll.