2p

A cég alaptőke-emelése egy júniusi közgyűlés eredményeképpen megtörtént, amint azt a cégbírósági adatok is alátámasztják – közölte az MPVI Mobil Zrt. sajtóosztálya az MTI érdeklődésére azt követően, hogy pénteken a Világgazdaság közölte, a negyedik mobilcég 14,1 milliárd forintos alaptőke-emelését hajtott végre.

A cégbírósági adatok szerint az emelés még július elején történt. Az emelés nem készpénzben, hanem vagyoni értékű jogok átadásával valósult meg.

A lap információi szerint a társaság tulajdonosai, a Magyar Posta (10 százalék), a Magyar Villamos Művek (45 százalék) és az MFB Invest (45 százalék) a részesedések arányában juttatott vagyoni jogokat a negyedik mobilszolgáltatónak: a posta például azt, hogy a logisztikai járművein hirdethet az MPVI, a postákon pedig előfizetőket gyűjthet.

A másik két cég frekvenciahasználati jogokat adott át.

Az MPVI Zrt. sorsát azonban nemcsak a tulajdonosok határozzák meg, hanem az a várhatóan szeptember 3-án meghozandó bírósági döntés is, amelyik az új mobilszolgáltató frekvenciahasználatára vonatkozik. A bíróság ugyanis július elején halasztás miatt nem módosította, illetve hagyta helyben azt a korábbi elsőfokú döntést, amely megtiltotta, hogy használatába vegye a cég azokat a frekvenciákat, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) árverésén nyert el az év elején. A frekvencia-árverés végeredményét a már piacon lévő mobilszolgáltatók támadták meg.

Az új piaci szereplőnek az eredeti pályázati kiírás szerint 2012. december 31-ig kell megindítania saját szolgáltatását Budapesten, ágazati szakértők azonban eddig is úgy vélekedtek, igen valószínűtlen, hogy a társaság év végéig ki tudja építeni az ehhez szükséges hálózatot.

A céget alapító konzorcium a mobilszolgáltatáshoz elnyert blokkokért nettó 10 milliárd forintot fizetett. A hálózat kiépítése további tízmilliárdokba kerül, így ha a bíróság az MPVI-nek ad zöld lámpát, a tulajdonosoknak várhatóan hamarosan újabb tőkeemelést kell végrehajtaniuk.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!