Az előző vezető Tony Ball szeptemberben távozott posztjáról, azóta folyik a csatározás a poszt megszerzéséért. A labdarúgó közvetítésekkel a szigetországban nagy népszerűségre szert tett vállalkozás éppen ezért nem érdektelen a céget birtokló érdekcsoportok számára. Így kiemelt figyelmet kap annak legnagyobb, 35 százalékos tulajdonosától, Rupert Murdochtól is, aki News Corp cégén keresztül gyakorolja hatalmát. Ennek köszönhetően kívánja most akaratát keresztülvinni, amely legkisebb fiát hozná pozícióba. James Murdoch, aki a közelmúltig az Ázsiában működő műholdas csatorna a Star TV élén állt, apja segítségével most a brit piac egyik legtekintélyesebb vállalatának élére kerülhet.
Ehhez persze lesz néhány szava a BSkyB többi részvényesének is, akik szeretnének befolyást szerezni a cégben, ezt pedig természetesen csak a Murdoch család rovására tehetik meg. Kapóra jött nekik James Murdoch fiatal kora, és korlátozott tapasztalata, erre hivatkozva próbálják ugyanis megtorpedózni a médiamágnás további térnyerését.
A helyzetet bonyolítja, hogy az új igazgató választásának viszonylag egyedi módját rögzíti a cég alapszabálya. A vezérigazgatót az igazgatóság választja, amely nyolc személyből áll. A grémium tagjaira így most a tulajdonosok részéről óriási nyomás nehezedik. Annak összetétele meglehetősen vegyes, hiszen négyen is a News Corporation képviselik, így Rupert Murdoch szavazatával együtt könnyen keresztülvihetik akaratukat.
Éppen ezen igazgatósági tagok szavazatát szeretnék a tulajdonosok Murdochtól független része annulálni, mivel a szabályzat szerint az igazgatósági tagoknak függetlennek kell lenni. Már az előző vezető, Ball eltávolításakor is tevékeny szerepet vállaltak a News Corporationhöz kapcsolódó igazgatók.
A szakember szerint akár jogi huzavona is lehet az ügyből, mert bár Murdoch a közelmúltban kijelentette, hogy nem kíván nyugdíjba menni, minden bizonnyal szeretné, ha a családi vállalkozások keretén belül fiai kitanulnák a médiabirodalmak irányításának csínját-bínját. Így esetleg Rupert Murdoch is könnyebben változtatná meg véleményét a visszavonulással kapcsolatban.
Kapcsolódó anyagok
A világ legnagyobb médiabirodalmai
Soha nem megyek nyugdíjba!
Apu állást szerez a fiának a médiában
A BSkyB a legnagyobb brit fizetős csatorna hétfőn választja meg új vezetőjét. A céghez közelálló források szerint a befutó a cég legnagyobb tulajdonosának Rupert Murdochnak a fia lehet.