Míg az iTunes zeneáruházban egy-egy zeneszámért 99 centet kérnek a felhasználóktól, addig a RealNetworks-nél már 49 centért letölthetők lesznek a dalok. Ráadásul a cég a komplett albumok esetében is megfelezi az árakat.
Az ügy érdekessége, hogy a tavasz folyamán a RealNetworks még szövetséget ajánlott Steve Jobs cégének, az azonban kitért az üzlet elől. Erre válaszul a Real olyan technológiával rukkolt elő, amelynek segítségével a tőlük dalokat letöltők a zeneszámokat az Apple hordozható mp3 lejátszóján, az iPodon is meghallgathatják azokat. Most pedig az árak letörésébe fogtak, amely az elemzők szerint veszélyes játszma lehet, hiszen ez nem a kiadókkal történt megállapodás következménye, az így keletkező vesztesség a RealNetworks eredményeit terheli.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
A mobilosok felé nyit az Apple zeneáruháza
A CD-k halálát jósolja az Apple vezére
Halálos betegséggel műtötték az Apple legendás főnökét
Újabb vonzó piacot talált a Microsoft
Árháború indul az online zenei piacon
Noha az elmúlt időszakban több vállalat is támadást indított az Apple internetes zenei áruháza ellen, az iTunes helyzetét nem tudták megtörni. Mind a letöltött dalok száma, mind az Apple eredményei a szolgáltatás sikerét tükrözték. Most azonban a RealNetworks árháborút nyit, az Apple árának feléért kínál dalokat.