A Nokia azután szállította le bizonyos típusú készülékeinek az árát, miután az első negyedévben lényegesen csökkent világpiaci részesedése.
A lépés elsősorban a kezdőknek szánt, viszonylag kevés funkcióval rendelkező modelleket érintette, s így fokozott versenyhelyzetbe hozta az ebben a piaci szegmensben 50 százalék feletti részesedéssel rendelkező Siemenst.
A német konszern vezetése némi tanakodás után múlt hét végén jelentette be, hogy nem hagyja válasz nélkül a rivális akcióját és az eddigieknél olcsóbban fogja kínálni egyes készülékeit.
"A Nokia konkurenciájával elsősorban az alacsony és középső árfekvésű modellek, illetve a csupán alapfunkciókkal rendelkező készülékek piacán kell számolnunk" - mondta el a Manager Magazinnak a cég szóvivője. Ennek ellenére a vállalat a komolyabb árháborút el kívánja kerülni, így a jövőben sem lehet majd potom pénzen Siemens-készülékekhez jutni.
"Az árcsökkentésen túl a kezdőknek szánt modellek fejlesztésével próbáljuk a vevőket hozzánk csalogatni" - tette hozzá az illetékes.
Mint ismert, a Nokia mobilpiaci részesedése 2004 első negyedében az egy évvel korábbi 34,6 százalékról 28,9 százalékra csökkent, miközben versenytársai sorra növelték mutatóikat. A negatív fejlemények miatt a finnek áprilisban átlagban 20 százalékkal csökkentették készülékeik árait.
A Siemens - a Nokia, a Motorola és a Samsung után - a világ negyedik legnagyobb mobilgyártójának számít, világpiaci részesedése egy év alatt 7,6-ról 8 százalékra emelkedett. Az európai piacon a konszern a globálisnál lényegesen jobb mutatókkal rendelkezik, itt 2004 első negyedévében minden ötödik értékesített készülék volt Siemens-gyártmány.
(Menedzsment Fórum)
Árháborúba kezdett a Nokia és a Siemens
A finn mobilgyártó óriás után a Siemens is úgy határozott, hogy csökkenti egyes modelljeinek az árát. Egy elhúzódó árháborúba viszont nem kíván belemenni a német konszern.