2p

Várhatóan eladja az Externetben lévő 76,8 százalékos részesedését az econet. A lépést finanszírozási nehézségekkel és a jövőbeni növekedési lehetőségek beszűkülésével magyarázza a társaság.

Heteken belül értékesítheti az Externetben lévő 76,83 százalékos tulajdonrészét az econet - áll a társaság tegnapi, tőzsdezárás után kiadott közleményében. A László Géza volt Antenna Hungária-vezér nevével fémjelzett vásárló társaság várhatóan az econet könyveiben szereplő nyilvántartási értéknél valamivel többet fizet a pakkért, ám a vételár jelentősen elmarad majd az illikvid tőzsdei piacon kialakult árfolyamtól. Az Externet kisrészvényeseitől szerencsére csak vételi ajánlat keretében szerezheti meg a papírokat a vásárló, a részvényekért pedig legalább az elmúlt fél évben a börzén kialakult átlagárat - jelenleg 554 forint körüli összeget - kell majd kínálni. (Mivel mindössze 21 ezer részvény forog közkézen, ez a tétel nem különösebben terheli majd meg a vásárló pénztárcáját.)

Az Externet eladását két dologgal indokolta az Econet. Egyrészt a válság a vártnál jobban sújtotta a társaságot, így elképzelhető, hogy az idén az árbevételén felüli finanszírozásra lesz szüksége. Mivel ez a jelenlegi helyzetben sem részvénykibocsátással, sem bankhitellel nem oldható meg, ezért döntött a leányvállalat eladása mellett.

Másodsorban azzal indokolja az eladást, hogy az adsl-piaci folyamatok egyáltalán nem a várakozásoknak megfelelően alakultak. Ráadásul a korábbi terv, miszerint folyamatos akvizíciókkal a harmadik legnagyobb internetszolgáltatóvá fejlesztik a társaságot, a világgazdasági válság kiváltotta finanszírozási nehézségek miatt ellehetetlenült.

Az Externet eladásával jelentősen csökken az Econet banki kitettsége, ugyanis az egymilliárdos hitelállományból mintegy 600 millió a távközlési céget terhelte, ám arra az Econet vállalt garanciát. A cégcsoport növekedési kilátásai azonban a lépéssel jelentősen mérséklődnek, az árbevétel és a nyereség is visszaesik, s az eddig több lábon álló társaság eredménye a jövőben egyedül a médiapiac helyzetétől függ majd - írja a Napi.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!