2p

Mintegy 54 millió euróval az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is finanszírozhatja az elektronikus jegyrendszer bevezetését a budapesti közösségi közlekedésben - közölte a fővárosi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

Mint írták, január végén döntött erről a pénzintézet, ezzel párhuzamosan a BKK megkezdte a beszerzés előkészítését. A nyertessel az év második felében köthetnek szerződést, a rendszer bevezetése jövőre indulhat. A bankkal egy éven keresztül tárgyaltak a támogatásról, a hitelszerződést a nyár elején írhatják alá.

Az elektronikus jegyrendszert 2014-től fokozatosan vezetnék be Budapest közösségi közlekedésében. A bérletigazolványt felváltja egy chipkártya, a papírbérletszelvény megszűnik, helyette virtuális bérletek lesznek, az ezeket tartalmazó kártyák arcképesek és névre szólóak lesznek. A vonaljegyet felváltja az időalapú jegy, amely érvényességi idején belül korlátlan számú átszállást és utazást biztosít. Az utazási kártyákat és az azokhoz tartozó számlát interneten vagy telefonos ügyfélszolgálat segítségével is fel lehet tölteni, de megmarad a helyszíni bérletváltás lehetősége is.

A BKK új jegyérvényesítőket telepít, amelyek támogatják a napi költési limit bevezetését is: ha a jeggyel utazó egy napon, adott időn belül meghatározott számú jegyet használ fel, akkor utána aznap már többet nem von le a rendszer, amely az érintés nélküli bankkártyákat is támogatni fogja. Az ellenőrök hordozható készülékekkel fogják ellenőrizni a jegyek és bérletek érvényességét, a metró- és egyes HÉV-állomásokon beléptető kapukat telepítenek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!