Mint ismeretes, a német Bertelsmann AG és japán Spony Corp. tervezett egyesülését már korábban is vizsgálta az EB versenyjogi szempontból. A mostani közleménye szerint az egy hónapos rutinvizsgálat során "aggályok merültek fel" bennük az ügylet kapcsán. Ezért annak további, elmélyített tanulmányozását rendelték el, amely a tervek szerint június 22-én fog befejeződni.
Az EB félelmei szerint a létrejövő Sony-BMG tranzakció nyomán a fennmaradó négy zeneipari óriás - Universal, SonyBMG, Warner, EMI - piaci dominanciája nemcsak megmaradna, hanem tovább erősödne. Kimutatások szerint Európában és a legtöbb európai országban a négy vállalat a piac 80 százalékát uralja. A tervezett egyesüléssel kapcsolatban már több cég is kifejezte nemtetszését. Egyesek ugyanis attól tartanak, hogy az RTL-n keresztül az európai elektronikus médiapiacot uraló Bertelsmann adói a SonyBMG zenéit fogják előnybe részesíteni.
Mint közismert, 2000 őszén versenyjogi akadályok miatt bukott el a zeneiparban az EMI és a Time Warner egyesülése. Akkor az EU vétó-fenyegetése nyomán álltak el az üzlettől a felek. Szakértők viszont hangsúlyozzák, hogy az akkori helyzet mára nagyot változott, írja a Neue Zürcher Zeitung.
Az EU tovább vizsgálja a Sony-BMG házasságot
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a felmerült aggályok miatt további, négy hónapig tartó vizsgálatot indít a tervezett Sony-BMG egyesülés ügyében.