2p

A lakosságot és a kisfogyasztókat ellátó egyetemes áramszolgáltatók közül az Elmű a kilowattóránként 15,49 forintos fajlagos piaci átlagárhoz képest - 4,32 százalékkal drágábban szerezte be a villamos energiát az év első kilenc hónapjában - ez derül ki a Magyar Energia Hivatal legfrissebb adataiból.

A hivatal negyedévente tájékoztató jelleggel teszi közzé a tényleges fajlagos áramvásárlási átlagárat azért, hogy a szolgáltatók úgy kalkulálhassanak, hogy az árrésük ne lépje túl a hivatal által megállapított mértéket - olvasható a Magyar Energia Hivatal honlapján megjelent közleményben.

Az Elmű mellett az RWE másik magyarországi cége, az Émász az átlaghoz közeli áron vásárolta a villamos energiát; beszerzési ára 0,51 százalékkal volt az átlag alatt az első három negyedévben. Ugyanakkor az E.ON Energiaszolgáltató beszerzési ára 2,25 százalékkal maradt el az átlagártól, míg az EDF Démász 1,75 százalékkal olcsóbban vásárolt az átlaghoz képest.

Csak a harmadik negyedévet tekintve az átlagár kilowattóránként 15,08 forint volt. az Elmű 4,82 százalékkal az átlagár felett, az Émász 0,09 százalékkal az átlag alatt vásárolta a villamos energiát. Az E.ON 2,5 százalékkal, az EDF Démász pedig 2,19 százalékkal vásárolt olcsóbban az átlaghoz képest.

A második negyedévben a tényleges fajlagos piaci vásárlási átlagár 15,36 forint volt. Július elsejétől, az árrést is beszámítva, az Elmű átlagosan 21,07 forintért adta tovább a lakosságnak a megvásárolt áramot. A végfelhasználói ár azonban ennél jóval magasabb: a 25 százalékos  áfával együtt 44,49 forint, amiből 14,27 forint a rendszerhasználat díja, 0,32 forint pedig a villamos energiaipari dolgozók áramárkedvezményét kompenzálja.  Az E.ON kilowattóránként a 41,51 forint végfelhasználói árban átlagosan 19,67 forintot, az Émász 41,67 forint végfelhasználói ár mellett 19,83 forintot, az EDF Démász pedig 42,32 forint végfelhasználói árból  19,92 forintot számolt az egyetemes szolgáltatásért.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!