2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az INA olajtársaság szakszervezetei keveslik a Mol által részvényenként kínált 2800 kunás árat, véleményük szerint a horvát olajcég igazgatósága tudtuk nélkül nyilatkozott úgy, hogy az INA számára elfogadható az ajánlat.

A horvát közszolgálati televíziónak a horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) megerősítette, hogy levélben fordultak hozzájuk az INA szakszervezeteitől és üzemi tanácsától. Ebben azt teszik szóvá, hogy az olajtársaság igazgatósága azt a kitételt, hogy elfogadhatónak tartják a Mol által kínált árat, nem egyeztette a dolgozók képviselőivel.

Ez a rész utólag került be az értékelésbe - amelyet a részvénytársaságok felvásárlásáról szóló törvényben foglaltak szerint fogalmaztak meg a cégnél -, és mindezt dokumentumokkal is bizonyítani tudják. A dolgozói képviseletek ugyanis éppen ellenkező véleményen vannak, keveslik a 2800 kunás árajánlatot.

A Javno hírportálnak az INA egyik szakszervezete, a SING vezetője úgy nyilatkozott: a birtokukban lévő száz INA részvényt nem hajlandók ezen az áron eladni. Bozo Mikus megítélése szerint legalább 5000 kunát kellett volna kínálni az értékpapírokért, mert ez tükrözné a cég valódi értékét.

A szakszervezet vezetője hiányolta, hogy a Mol nem közölte még, miként gondolkodik foglalkoztatási kérdésekről, a gázszektorról és hogy az INA-n belül a horvát marad-e a hivatalos nyelv.

Fő problémának azt tartja a SING vezetője, hogy a kormány és a háborús veteránok birtokában összesen több mint 50 százaléknyi INA-tulajdon van, a döntés tehát az ő kezükben van, a kisrészvényesek ezt nem tudják befolyásolni. Hozzátette, hogy a szakszervezet tagjai saját maguk döntik el, hogy elfogadják vagy elutasítják-e a Mol 2800 kunás vételi ajánlatát.

Közben a horvát központi elszámolóháznál (SDA) némileg emelkedett a vételre felajánlott részvények száma. Az SDA honlapjának adatai szerint csütörtökig - vagyis a nyilvános ajánlattétel megjelenésétől számított kilencedik munkanapig - 3320 részvényt kínáltak megvételre tulajdonosaik.

A piacon jelenleg mintegy hárommillió INA részvény forog, az ajánlattételi időszak első hetében 715-öt ajánlottak fel a részvénybirtokosok a megajánlott 2800 kunás áron. Az elszámolóháznál arra számítanak, hogy igazi roham majd a 28 napos időszak utolsó tíz napján várható.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!