3p

Az állam élni kíván opciós jogával, és kivásárolja az M5-öst üzemeltető Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Zrt. még külföldi befektetők kezében lévő 60 százalékos részvénycsomagját – értesült a Világgazdaság.

A társaság egy része már az állam tulajdonában van: a részvények negyven százaléka még 2004. márciusában került az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez, amikor az autópályát bekapcsolták a matricás rendszerbe. A kisebbségi tulajdonrészt az állami társaság 21 milliárd forintért vette meg, ebből - a koncessziós társaság pénzügyi átalakítása után - 12,5 milliárdot azonnal visszakapott.

Az állam a 40 százalékos pakett megvételével egy időben szerzett opciós jogot az AKA többségi részvénycsomagjának a megvásárlására is. Ennek jelenlegi értéke mintegy 21 milliárd forint, de ez az opciós szerződés értelmében havi kétszázmillióval nő. Az opciós jog 2005 decemberétől él. A felvásárlásról, azaz az opciós jog érvényesítéséről szóló döntés az ÁAK Zrt. ez évre tervezett tőzsdei privatizációja miatt vált esedékessé.

A Világgazdaság úgy tudja, hogy a gazdasági és a pénzügyi tárca ősz óta tartó egyeztetésein sokáig vitáztak arról, kiszáll-e az állam az AKA-ból, és ha igen, melyik a jobb megoldás: eladja a kisebbségi pakettet, vagy megveszi a többségit, és azután a száz százalékos tulajdont adja el. Az AKA teljes kivásárlásakor - amíg a társaság állami tulajdonban van - a cég kétszázmilliárd forintot meghaladó hiteleit a költségvetésen belül kellene elszámolni. Viszont az opciós jog lehívásának elvetése egyrészt az üzleti nyereségtől fosztaná meg az államot, másrészt a társaságnak 2031-ig évente fizetendő rendelkezésre állási díj mérséklésétől. Ez az évi mintegy 25 milliárd forint biztosítja az AKA-nál a viszonylag magas, 17,5 százalékos belső megtérülési szintet.

A lap úgy tudja, hogy a két tárca már egyezségre jutott az ügyben. A döntés szerint az ÁAK lehívja a koncessziós társaság külföldi kézben lévő 60 százalékát. A részletek azonban még homályosak. A legfrissebb hírek alapján a többségi részvénycsomagot MFB-pénzből veszik meg. Viszont a továbbértékesítésben még nagy a bizonytalanság: pályázat és tőzsde is szóba került.

Szakértői számítások szerint a társaság 60-65 milliárd forintot ér. A korábbi elképzelések szerint az AKA hitelállományát olcsóbb áthidaló kölcsönökkel - amelyeket az MFB vagy az Európai Fejlesztési Bank (EIB) folyósíthatna - váltották volna ki. A világgazdaság viszont úgy tudja, hogy ez azonban most nincs napirenden.

Tavaly egyébként - mint ahogy azt lapunk megírta - még arról szóltak a hírek, hogy az állam elhagyja az AKA Zrt.-t.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!