2p

Az Egyesült Államokban évente 35 milliárd dollár (600 milliárd forint) piaci értékben termelnek marihuánát. Ez azt jelenti, hogy az indiai kender a legnagyobb értékben termelt "haszonnövény" az országban, nagyobb, mint a búza és a kukorica együttvéve, derül ki egy frissen megjelent tanulmányból, amely a marihuanát tiltó törvények módosításáért küzdő amerikai országos szervezet számára készült.

Jót tesz neki a kaliforniai napfény

A felmérés szerint szinte minden amerikai szövetségi államban termesztenek indiai kendert, és öt szövetségi államban termelnek évente egymilliárd dollárnál nagyobb értékben marihuanát. Az első helyezett Kalifornia, ott az évi marihuánatermelés 13,8 milliárd dollárt ér, majd sorrendben Tennessee, Kentucky, Hawaii és Washington következik.

A kábítószer-fogyasztás feltartóztatásával foglalkozó amerikai kormányhivatal szóvivője újságírók kérdésére nem erősítette meg a magánfelmérés eredményeit, de hozzátette, hogy hivatalos becslés szerint az Egyesült Államokban évente 200 milliárd dollár piaci értékben fogyaszt a lakosság különféle illegális kábítószereket. Az ENSZ ez évi nemzetközi felmérése szerint a világ felnőtt lakosságának négy százaléka fogyaszt rendszeresen marihuanát, ezzel ez a legnépszerűbb kábítószer, megelőzve az összes többit együttvéve.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!