2p

Az EU-csatlakozás és a megszorítások ezen a piaci szegmensen is éreztetik hatásukat.

Aggodalomra az adhat okot, hogy az idei évben kezdődő, bizonytalan idejű költségvetési megszorítások a fenti, kedvező áramlatok ellenében hatnak. Több közigazgatási megbízást az utóbbi időben visszavontak, illetve a korábbi tervekkel ellentétben nem indítottak el. Mindezek ellenére a piac bizakodó, és a szereplők remélik, hogy ez a két, ellentétes áramlat végül a kívánt növekedés irányába mozdítja el az idei év mérlegét. A 2-5 éves, középtávú kilátások pedig egyértelműen kedvezők. A korábbi visszaesést minden bizonnyal fellendülés követi, az ágazatba áramló uniós pénzek néhány éven belül biztosan kompenzálják, vagy megfordítják a megszorítások következményeit.

A 2003-ban tapasztalt gazdasági visszaesés a banki szektort nem érintette, ezért várható, hogy az IT jellegű beruházások iránti hajlandóság nem csökken. Szintén keresletet generálnak a tavalyi év bankfelvásárlásai, melyek kedvező hatását a piac 2004-ben érzi majd igazán. További feladat a pénzintézetek számára a BASEL II. hitelminősítési rendszerre való felkészülés. Természetesen ez is informatikai fejlesztéseket igényel. Nyitott még a kérdés, hogy a csatlakozást követően milyen rendszerbevezetésekre, átalakításokra kerül majd sor, és a külföldön honos anyavállalatok mennyiben terjesztik ki saját rendszereik alkalmazását Magyarországi érdekeltségeikre.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!