Egy az United States Trust Co. által szponzorált felmérés szerint, amely az amerikai leggazdagabbak közül 150 emberre terjedt ki, a nyilatkozók úgy látják, hogy a tőzsdei növekedés 10 százalékos lesz az elkövetkezendő három évben, és a következő 10 évben is. Egy éven belül 8 százalékos növekedésre számítanak.
Ez derűlátó nyilatkozat, a pénzes befektetők mégis meglehetősen védekező, konzervatív [ajanlo=65][igazitas=left/] tőzsdei alapállást vesznek fel - mondja a felmérés képviselője. Az igazán gazdagok portfoliójában 40 százalékos a készpénz és a kötvény részaránya. Amerikai értékpapírba befektetéseik harmada jut. Nem is csoda, hiszen még május elején is 89 százalékuk félt a terrorizmusnak a gazdaságra gyakorolt káros hatásaitól. Tavaly szeptemberben ennél kisebb arányban, 86 százalékuk aggódott emiatt.
Ugyanakkor mindössze 19 százalékuk mondta azt, hogy pénzügyi tanácsadóját, brókerét nagyon megbízhatónak tartja. A szupergazdagok 40 százaléka jobbnak látja szolgáltatásuk ellenértékéért díjat, mint jutalékot adni. Egy másik kérdésre, miszerint a könyvvizsgálók jól teszik-e, ha nem vitatják meg munkájukat annak a cégnek az illetékeseivel, ahol ellenőrzést végeznek a válaszadók 96 százaléka mondta azt, hogy bizony jól, mert így sokkal hatékonyabban, vagy csak hatékonyabban dolgozhatnak.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
Bizonytalan ki a leggazdagabb
Egy év alatt 12,4 milliárd dollárt is lehet keresni
Az orosz milliárdosok pénzheggyé változtatták Moszkvát
Az amerikai szupergazdagok óvatosan fektetnek be
A gazdag amerikai befektetők derűlátóak a tőzsdei kilátásokat illetően, de nem nagyon akarják kinyitni pénztárcáikat geopolitikai tényezők okozta félelmeik miatt.