2p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Otto Schily német belügyminiszter nagy esélyt lát arra, hogy a jövőben az eddiginél is több külföldi munkaerő érkezzen Németországba. Az IT-iparágnak például tízezernél is több szakemberre lenne szüksége.

Schily szerint a munka céljából bevándorlók számát a gazdaság igényeinek figyelembe vételével kell pontosan meghatározni.
A belügyminiszter egyúttal óvott attól, hogy túlzottan szélesre tárják az álláspiac kapuit:
"Óvatosan kell cselekednünk, hiszen négy milliónál is több német van munka nélkül. Emiatt a tömeges bevándorlás lehetősége nem merülhet fel" - mondta el Schily a Financial Times Deutschlandnak.

Konkrét példaként az IT-ipart említette a belügyminiszter. Néhány évvel ezelőtt szakértők még úgy vélekedtek, 200 ezer informatikus szakemberre van szüksége az országnak. Ma ez a szám körülbelül 12-15 ezerre rúg.
"A gazdaságnak kell meghatározni, mely szektorok mely munkahelyeket nem tudja hazai munkaerővel betölteni" - tette hozzá.
Ugyanakkor a bevándorlás enyhítené a társadalom rohamos elöregedése okozta veszélyt, bár nem jelentene tökéletes megoldást arra.

Schily a pénteken a parlament által valószínűleg elfogadásra kerülő bevándorlási törvény kapcsán nyilatkozott a német lapnak. A belügyminiszter "történelmi paradigmaváltásnak" nevezte a törvényt, amely révén Németország megszabadul attól a hazug szlogentől, miszerint nem a bevándorlók országa.
"Tekintve, hogy jelenleg 7,3 millió külföldi él nálunk, ez az állítás tarthatatlan" - tette hozzá.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!