2p

Az osztrák vállalati vezetők nagy része nem rendelkezik elég információval a közelgő uniós bővüléssel kapcsolatban, így nem is készülhetett fel rá rendesen. Többségük mégis esélyt, semmint veszélyt lát benne.

Az A.T Kearney tanácsadó vállalat az 500 legnagyobb forgalommal bíró osztrák cég vezető menedzsereit mérte fel abból a szempontból, mennyire tájékozottak a bővüléssel kapcsolatban.
Eszerint a megkérdezetteknek csupán egyharmada (31 százalék) mutatkozott megfelelően tájékozottnak és felkészültnek.

Az A. T. Kearney osztrák vállalatának vezetője, Robert Kremlicka szerint "ha egy vállalat profitálni szeretne a bővülésből, akkor legkésőbb annak bekövetkeztéig ki kell dolgoznia egy olyan stratégiát, amely felkészíti a piac bővülésére." Ez az eredmény szerint nem történt meg, így azt a vezető figyelmeztető jelként értékelte.

Hasonló véleménynek adott hangot Gerhard Speckbacher, a bécsi közgazdaságtudományi egyetem professzora. Szerinte sok cég még most is jelentős információhiánnyal küzd, különösen az EU támogatási rendszerének aktualitásairól tudnak keveset.

Igaz, a felmérés ilyen tekintetben pozitív trendet állapított meg. Míg múlt év júniusában a menedzserek háromnegyede (74 százalék) mutatkozott tájékozatlannak a csatlakozó országokban igényelhető uniós támogatásokkal kapcsolatban, addig mára az arány 40 százalékra csökkent. A megkérdezettek leginkább az adóterhekkel és az értékesítési piacok jellemzőivel kapcsolatban voltak képben.

Mindazonáltal a cégek vezetői között növekszik azok aránya, akik borúsan tekintenek a bővülés elé.
Azok száma, akik rövidtávon több esélyt, mint kockázatot látnak benne, 68-ról 61 százalékra csökkent. A hosszú távú kilátásokat pozitívan megítélők aránya pedig a 2003 júniusában regisztrált 81-ről mára 71 százalékra esett vissza.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!