Az amerikai kartelljogi hatóságok szerdán engedélyezték a két zeneipari óriás házasságát, s így azt már semmi sem akadályozhatja meg. A fúzió konkrét lépései már az elkövetkező hetekben megtörténhetnek.
Mint ismert, az Európai Bizottság mintegy másfél hete adta beleegyezését a két zeneipari óriás fúziójába.
A Sony Corp. leányvállalata, a Sony Music és a Bertelsmann AG-hez tartozó BMG még decemberben jelezte, hogy frigyre kíván lépni egymással. Az új vállalat a Sony BMG nevet kapja majd, New Yorkban lesz a székhelye és mindkét konszern 50-50 százalékos részesedéssel fog benne bírni. Az új óriásvállalat mintegy négymilliárd eurós forgalmát tekintve az Universal Music mögött a második legnagyobb lesz a világon, a 25,1 százalékos piaci részesedését figyelembe véve pedig a vezető helyet szerzi majd meg a világpiacon.
A Sony többek között Anastacia-t és David Bowie-t, a BMG pedig Dido-t és Britney Spearst tudhatja előadóinak sorában.
A BMG közleménye szerint a fúziót a lehető leggyorsabban, mintegy egy év alatt fogják lebonyolítani. A zeneipari óriás elsősorban a zenei videókat tartalmazó DVD-ben, az internetes zeneszolgáltatásban és a mobilkészülékre tölthető számokban lát hatalmas, eddig még jórészt kiaknázatlan lehetőségeket.
A fúzió a hírek szerint a mintegy 2000 fős leépítéssel jár majd együtt.
(Menedzsment Fórum)
Az utolsó akadály is elhárult a Sony-BMG házasság útjából
Miután a múlt héten az Európai Bizottság engedélyezte a Sony és a BMG fúzióját, a várakozásoknak megfelelően tegnap az amerikai hatóságok is pozitív döntést hoztak.