2p

A BKV Rt. működésének zavartalansága érdekében 15 milliárd forintos likvidhitel felvételéhez járult hozzá keddi ülésén a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága.

Az rt. a kritikussá vált külső finanszírozási problémák miatt kezdeményezte likviditási helyzetének rendezését. Mint a vezérigazgató-helyettes közölte, az idén várhatóan 25-30 milliárd forint hitelfelvételre lesz szükségük.

Szentgyörgyi Tamás, az rt. gazdasági vezérigazgató-helyettese az idei adójogszabályokkal, a jegyek utáni állami árkiegészítések késésével, az állami normatíva és a fővárosi támogatás várhatóan második félévi átutalásával, a beruházásokból fakadó fizetési kötelezettséggel és a cég által tavaly hitelből megelőlegezett Haller utcai rekonstrukció 1,7 milliárd forintos költségével indokolta ezt a rövid lejáratú hitelfelvételt.

Aba Botond, az rt. vezérigazgatója elmondta, hogy havi hárommilliárd forintos hitelfelvételre van szükségük. A nehézségeik okát részben abban látta, hogy a januári 13 százalékos tarifaemelésből 2,9 százalékot áfaként azonnal visszafizetnek az államnak. Tapasztalatai szerint az áremelések után egy-két hónapig csökken a jegy- és bérletvásárlók száma is.

Szentgyörgyi Tamás kérdésekre tudatta azt is, hogy tavaly a főváros által engedélyezett 22 milliárd forintos hitelkeretből 16,5 milliárd forintot vettek fel. A működést nehezítő tényezőként említette az inflációnál jelentősen nagyobb energiaár-emelkedéseket, valamint az alkatrészek, ezek közül is főként a külföldi beszerzésűek árának tetemes drágulását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!