2p

Az easyJet fapados légivállalatot üzemeltető easyGroup konszern diszkont busztársaságot kíván indítani easyBus néven. Az új járat a londoni metróval és a vasúttal is versenyre kel majd az utasok kegyeiért.

Az easyJet fapados légivállalatot üzemeltető easyGroup konszern diszkont busztársaságot kíván indítani easyBus néven. Az új járat a londoni metróval és a vasúttal is versenyre kel majd az utasok kegyeiért.

Az easyBus járatai London központjából az elővárosokba és vissza szállítanák a vendégeket.
"Az új szolgáltatással nem csak a hagyományos buszjáratoknak, hanem a vasútnak is konkurenciát akarunk támasztani" - mondta Stelios Haji-Ioannou, a konszern vezére. "Az easyBus-szal legalább akkora sikereket szeretnék elérni, mint tettem az easyJettel."

A terv komolyságát jelzi, hogy a vezető már meg is vásárolt 10 Mercedes minibuszt, a sofőri állásokra pedig az interneten lehet jelentkezni.
Az árak egy fonttól kezdődnek szakaszonként, a jegyfoglalás - az easyJethez hasonlóan - online történik. Minél korábban teszi ezt meg az utas, annál olcsóbban jut helyhez. Aki pedig a csúcsforgalmon kívül veszi igénybe a járatokat, az szintén árengedményre számíthat, számol be a Der Spiegel.

Külön érdeklesség, hogy az easyBus járatai a költségcsökkentés jegyében nem használják a nyilvános megállóhelyeket.

Mint ismeretes, az easyGroupot összesen hét vállalat alkotja, például az easyJet, az easyCinema nevű diszkont mozihálózat és az easyValue online-shopping portál. Haji-Ioannou emellett már tervezi az easyPizza, az easyHotel és az easyCruises szolgáltatások beindítását is.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!