2p

Folyamatosan növekszik a svéd IKEA lakberendezési óriás kínai gyártótevékenysége: teljes árukínálatából a kínai gyártmányú cikkek aránya már több mint 18 százalék, s kínai források szerint rövidesen elérheti a 24 százalékot.

Az IKEA úgy tervezi, hogy Kínában az évtized végéig 10 új, összesen 300 ezer négyzetméter területű áruházat nyit. Most Pekingben nyílik egy IKEA áruház, a svéd cégnek emellett három gyártóüzeme és Sanghajban több elosztóközpontja van. Utóbbi városban épülne a következő nagy bútoráruháza is.

Az IKEA-nál úgy látják, hogy nagy növekedési lehetőségük van a legnépesebb ázsiai országban, beleértve a beszerzési lehetőségeket is - derül ki a China Daily című lap tudósításából. Az újság úgy tudja, hogy ez idő szerint a svéd cégnek 33 országban és térségben már 231 áruháza van és tavaly forgalma 14,8 milliárd euró volt.

A svéd bútoróriás nemcsak a Távol-Keleten, de a régióban is jelentős gyártókapacitással rendelkezik. Romániában már 1999 óta rendelkezik gyártóüzemmel. Az első balkáni boltot jövőre nyitja az áruházlánc Romániában, melynek területe 24 ezer négyzetméter lesz, a beruházás összege mintegy 15 millió euró. Az IKEA Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon is rendelkezik üzletekkel a térségben.

MTI / Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!