A Tarom a tavalyi első félévben százmillió eurós forgalom mellett mintegy 800 ezer eurós nyereséget realizált. A teljes 2006. évre vonatkozó statisztikák még nem állnak rendelkezésre, de becslések szerint a stratégiai célként maguk elé tűzött 240 millió euró forgalmat sikerült elérniük - állítják a légitársaság képviselői.
Az üzleti tervek megvalósulását az is valószínűsíti, hogy míg 2006 első hat hónapjában az összes járatra vetített átlagos kihasználtsági arány 61 százalékos volt, a második félévben (többek között a belföldi jegyárak drasztikus csökkentésének köszönhetően) ez a mutató elérte a 65 százalékot. Decemberben például az utasszám húsz százalékkal meghaladta a 2005. év azonos időszakának számait - írja a Ziarul Financiar.
Noha az árak csökkentését eredetileg a téli időszakra szóló marketingfogásnak szánták, a cég illetékesei úgy döntöttek, hogy az akciót meghosszabbítják és szélesítik: december óta például a belföldi menettérti repülőjegyárak nagyságrendje megegyezik az azonos desztinációk első osztályú vasúti jegyáraival.
A fenti lépések magyarázata az európai Open Sky szabályozás kiterjesztése Romániára. Január elseje óta ugyanis a verseny kiéleződött a román légiközlekedési piacon: a külföldi fapados légitársaságok immáron különösebb engedélyezési procedúra nélkül működtethetnek belföldi járatokat Romániában. Eddig hivatalosan az olasz MyAir jelezte, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel, de várható, hogy a többi szereplő (Wizz Air, Sky Europe) hamarosan hasonló döntést fog hozni.