Néhány Harvardon tanuló egyetemista lány szexújságot jelentetett meg, tagadják azonban az amerikai hatóságok és fiatalokat védő szervezetek vádjait, miszerint pornográfiát adnának ki.
A H Bomb elnevezésű magazinban a neves egyetemen tanuló fiúk és lányok fotói és erotikus írásai találhatóak meg. A lapot kiadó Katharina Cieplak-Von Baldegg és Camilla Hardy diákok azonban már az első szám kiadása előtt nehézségekbe ütköztek. A két vállalkozó szellemű egyetemista a májusi diplomaünnepségre szeretné időzíteni a H Bomb premierjét.
Cieplak-Von Baldegg és Hardy szerint lapjuk középpontjában nem diáktársaik erotikus fotói állnak, hanem az egyetemen belüli, szexualitással kapcsolatos párbeszédnek szerettek volna fórumot szentelni.
A kiadvány irodalmi-társadalmi jellegét védelmezi a Harvard pszichológiaprofesszora is, Marc Hauser, diákjai által ráragasztott becenevén Sex. A magazin intellektuális gondolatáramlásnak ad helyet, állítja a Harvard Crimsonban a prosfesszor.
Az egyetem vezetése egyébként ezen a héten szabad utat adott a kiadványnak, mely nem az első belső gyártású szexlap az intézmény történetében. A vezetőség egyetlen kikötése, hogy a lapban lefotózott diákok mindegyike töltse be 18. életévét, tudósít a The Guardian.
Botrány a harvardi egyetemista lányok kiadványa körül
Néhány Harvardon tanuló egyetemista lány erotikus újságot jelentetett meg, tagadják azonban az amerikai hatóságok és fiatalokat védő szervezetek vádjait, miszerint pornográfiát adnának ki.