1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár - írta keddi számában a Kisalföld.

A megyei napilapnak Czechmeister Mónika, a cég szóvivője elmondta: a megnövekedett logisztikai igények indokolják a lépést. Hozzátette, hogy szeretnék, ha Győrben lenne a második logisztikai csarnok, de a pontos helyszín kiválasztását még tárgyalások előzik meg.

A regionális környezetvédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva a lap azt írta: egy meg nem nevezett győri cég kérésére megkezdődött egy, a már álló logisztikai park melletti helyszín előzetes vizsgálata, mivel a kérvényező abban bízik, hogy a versenytárgyalások során ő nyeri el az építés lehetőségét.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!