2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egy év alatt egyötödével több, közel nyolcvan nagy létszámú nemzetközi konferenciát rendeztek tavaly Budapesten. Ezzel Magyarországnak sikerült előrébb kerülnie a Konferenciarendezők Nemzetközi Szövetségének (ICCA) tízes ranglistáján. Budapest Stockholmot maga mögé utasítva Szöullal megosztva a nyolcadik helyen áll, annak ellenére, hogy igazán nagy befogadóképességű rendezvényközpontja még nincs a fővárosnak - írja a Világgazdaság.

A nemzetközi kongresszusi piacon egyre kiélezettebb a verseny: a top tíz szervező város között először tűnt fel Szöul és Amszterdam. A két új helyszín Koppenhágát és Lisszabont szorította ki a legjobbak közül. Eközben az élbolyban is több változás történt: a korábbi listavezetőt, Barcelonát megelőzte Bécs és Szingapúr is. Az országok listáját továbbra is Amerika vezeti, megelőzve Német- és Spanyolországot.

A magyarországi nemzetközi konferenciák iránt növekvő érdeklődést mutatja az is, hogy az államok rangsorában is sikerült előrelépni, így hazánk jelenleg már a 20. helyet foglalja el 97 rendezvénnyel. A 2004-es 80 eseményért még a 24. hely járt. A résztvevők összlétszáma tovább is emelkedhetne, ehhez azonban szükség lenne egy új, legalább ötezer fős kongresszusi központra. Az állam által is preferált létesítmény várhatóan majd a II. Nemzeti fejlesztési terv keretében valósulhat meg, uniós források segítségével.

Gyarapodnak a konferencia központok

Közben azonban több nagy projekt is elindult. A Hungexpo tulajdonosa, a GL Events nemrég megerősítette, hogy felépítenek egy olyan 8-10 ezer négyzetméteres multifunkcionális kiállítási csarnokot, amely kongresszusok megrendezésére is alkalmas lesz. Ezenkívül az Óbudai-sziget déli részén az Álom Sziget nevű ingatlanfejlesztési projektben is tervbe van véve egy ilyen típusú létesítmény-beruházás. Vidéken is egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható, Debrecenben nemrég adtak át egy új kongresszusi központot.

Az MT Zrt. saját statisztikája szerint a minimum 50 fő részvételével zajló összes nemzetközi ülésből tavaly 340-et regisztrált az egy évvel korábbi 326 után. A konferenciák számának emelkedésével közel hasonló arányban nőtt az eseményre érkezők száma is - olvasható a Világgazdaságban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!