2p

Elképzelhető, hogy néhány kis forgalmú mellékvonalon vonatok helyett buszokat vet be a MÁV. Az viszont már biztos, hogy néhány mellékvonalat jövőre az önkormányzati vasúttársaságok kezébe adnak, írja a Népszabadság.

Kétszázmilliárd forintot meghaladó éves vasútüzemi bevételének kilencven százalékát ötven vonalon termeli meg a MÁV.
Az alacsony forgalmú, összesen háromezer kilométeres mellékvonal-hálózat üzemeltetése viszont csak egyre költségesebb fejlesztésekkel lesz lehetséges.

A május 30-án megkötendő az új közszolgáltatási szerződések változásokhoz vezethet, mivel ennek szellemében a jövőben a kormány a mindenkori finanszírozási lehetőségek szerint rendeli majd meg a vasúti szolgáltatásokat.

Ennek jegyében, a külső tőke bevonásának céljával 2005. január 1-jén az állami vasút kísérleti jelleggel két mellékvonalát - Nógrád és Vésztő térségében - önkormányzati vasúttársaságok kezébe adja. A 2006 végéig tartó kísérlet során eldőlhet, hogy az önállóan gazdálkodó önkormányzati vasutak képesek-e megélni az állami támogatásokból és bevételeikből.

Másrészt lehetséges, hogy a következő években folyamatosan szűkül a menetrend, emellett bebizonyosodhat, hogy néhány kis forgalmú mellékvonal mentén fekvő település elérhetőségének biztosítására a buszok olcsóbb megoldást kínálnak a vonatoknál.
Ennek ellenére a MÁV jelenleg még nem tervezi kis forgalmú mellékvonalai bezárását, számol be a Népszabadság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!