3p

Civil szervezetek szerint túlzott mértékben szennyezné a vizet és a levegőt Nyergesújfalunál a tervezett Holcim-cementgyár, továbbá a 10-es utat 500 darab, 28 tonnás cementszállító teherautó napi forgalmával elviselhetetlenné tenné. A Holcim cáfolja a vádakat.

Szuhi Attila, az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület képviselője emlékeztetett arra, hogy április 9-én egy véleménynyilvánító népszavazáson Esztergom, Tát, Mogyorósbánya és Tokod lakosainak elsöprő többsége - 75-től 94 százalékig terjedő arányban - nemet mondott a 63 milliárd forintos beruházásra, a gyár azonban mégis megépülhet. "A beruházó és az engedélyező hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül a térségben lakó 60 ezer ember háromnegyedének elutasító véleményét" - jelentette ki Szuhi Attila.

Szenes Attila, Tát polgármestere közölte: ugyan a tervezett üzem Nyergesújfalu közigazgatási területén fekszik, amely így évente jelentős összegű iparűzési adó bevételhez jut, ám az uralkodó szél a leendő gyár által kibocsátott szennyező anyagokat a 2 kilométerre fekvő Tát felé sodorja majd.

Schiffer András, a Védegylet képviselője kiemelte: a környezetvédelmi jogszabályok egyértelműen kimondják, hogy ahol a légszennyezés mértéke meghaladja az egészségügyi határértéket, ott nem lehet új légszennyező beruházást építeni. "Ilyen egy civilizált országban, vagy az EU tagállamaiban fel sem merülhetne" - hangsúlyozta.

A Holcim svájci üzeme

A vállalat cáfol

Márta Irén, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a társaság két nemzetközileg minősített, független társaság által megvizsgáltatta és modelleztette az új gyár hatását a környező települések levegőminőségére. Tát térségében a levegőben szálló por egy köbméter levegőben olyan csekély lesz - egy 10 grammos kávéskanálnyi sütőpor 240 milliomod része - amit mérésekkel már nem is lehet kimutatni, csak modellezni.

A 10-es út terhelésének növekedésével kapcsolatban Márta Irén kifejtette: a gyár 2010-re tervezett működésének megkezdésére elkészül egy alternatív elkerülő út, ami a jelenleginél összességében napi mintegy 50 kamionnal csökkenti a főút forgalmát, másrészt a Holcim egy vasúti terminált épít, és a nyersanyag illetve a késztermék jelentős részét vonaton szállítja majd.

A kommunikációs igazgató véleménye szerint az új gyár a foglalkoztatás bővülését is elősegítené a térségben, mert 282 alkalmazottra lesz szükség, ami 52-vel több a bezárásra kerülő lábatlani üzemben jelenleg foglalkoztatottak számánál, emellett 120 alvállalkozónak jelentene folyamatos megrendelést az üzem, amivel közvetlenül 1 600 ember létbiztonságához járulna hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!