Átszervezte magyarországi tevékenységét a világ legnagyobb élelmiszer-ipari vállalkozása. A Nestlé Hungária Kft. ugyanis március elejétől egy közös menedzsment vezetésével működteti szerencsi és diósgyőri gyárát - számol be a Népszabadság.
Változik a Magyarországon gyártott termékek palettája is, a táblás csokoládékat, köztük a közkedvelt Boci csokit, ezentúl Csehországban készítik. A változásoknak köszönhetően a szerencsi üzem az italporgyártás regionális központja lesz (például a Nescafé kávé- és a Nesquik kakaópor), Diósgyőrből pedig csokoládéfigurákkal látják el a világpiacot - számolt be a Népsszbadság.
Az átszervezések nem járnak létszámleépítéssel, a Nestlé továbbra is 1400 embernek ad munkát - írja a Népszabadság. A Nestlé-csoport tavaly 58,4 milliárd forintos, 9 százalékkal növekvő nettó árbevétel mellett csökkenő, 2,8 milliárd forintos adózás előtti eredményt könyvelhetett el Magyarországon.
A vállalat korábbi információi szerint a Nestlé Csoportnak öt gyára van Magyarországon: Szerencsen, Diósgyőrben, Bükön, Kékkúton és Törökbálinton és 1800 embert foglalkoztat. A tavalyi évben a szerencsi gyár az italgyártás regionális központjává vált, mely valamennyi közép-kelet európai országot ellátja kakaó és kávétermékeivel.
A Boci csoki nem az egyetlen "magyar" táblás csokoládé, amelyet a jövőben külföldön fognak gyártani. A Kraft januárban jelentette be, hogy racionalizálás keretében többek között a budapesti gyárát is bezárja. A magyarországi termelést a szomszédos országokba, Ausztriába és Szlovákiába helyezik át, így a Sportszelet és a "Piros" termékek is Szlovákiában készülnek a jövőben.
Kapcsolódó anyagok
Regionális koncentráció várható az édesiparban
1,5 milliárdos megbízatásra keres ügynökséget a Nestlé
Csehországba viszik a Boci csoki gyártását
A Nestlé Hungária Kft. ugyanis március elejétől egy közös menedzsment vezetésével működteti szerencsi és diósgyőri gyárát - számol be a Népszabadság.